Időnyerő
Hosszú hónapok helyett mindössze 4 óra alatt készültek el amerikai kutatók egy XV. századból származó, igen megviselt állapotban lévő festmény helyreállításával. Az elképesztő tempó nem egy ügyes kezű restaurátornak köszönhető, hanem a mesterséges intelligenciának és egyéb számítógépes eszközöknek.
Az évtizedek, évszázadok során megváltoznak a festmények a fény, a levegőminőség, a hőmérséklet-ingadozások és a festékrétegekben lejátszódó kémiai reakciók miatt, ezek repedéseket, elszíneződést és lepattogzást okozhatnak. A kézi restaurálás költséges és munkaigényes, ráadásul ha rosszul csinálják, véglegesen károsíthatja a műalkotást. A neves amerikai egyetem, az MIT kutatóinak módszerével viszont meg sem érintették a festményt, hanem digitálisan rekonstruálták a sérült részeket.
Először nagy felbontásban beszkennelték a képet. Ezután digitális átfestési eszközökkel, Photoshop-szerkesztéssel és gépi tanulásos mintaátvitellel rekonstruálták, hogyan nézhetett ki egykor. Egy – teljesen hiányzó – csecsemőarcot például a művész egy másik alkotásából „kölcsönöztek”. Végül az 57 ezer színt tartalmazó végeredményt precíziós tintasugaras és lézernyomtatással egy átlátszó polimerlapra printelték, gondosan a festményre helyezték, és egy speciális lakkal rögzítették. A látvány önmagáért beszélt: eredeti pompájában ragyogott az egyébként elfeledett holland festő műve.
„Olyan, mintha egy olyasfajta kötést helyeznénk fel, amely éppen úgy néz ki, mint az alatta lévő bőr” – jellemezte a módszert Alex Kachkine, az MIT kutatója. Mivel a fólia viszonylag könnyen eltávolítható a festményről, az új módszer gyors és visszafordítható megoldást kínál a hagyományos restaurálással szemben, különösen azon művek esetében, amelyek túlságosan sérültek vagy esetleg nem annyira értékesek, hogy megérje hónapokat, netán éveket tölteni a helyreállításukkal.
Kachkine módszere persze nem helyettesíti a hagyományos konzerválást, hiszen nem tisztítja vagy stabilizálja a festéket, ráadásul kizárólag olyan lakkozott festményeken alkalmazható, amelyekre rá tud simulni a fólia. Viszont drasztikusan csökkenti a sérült mű vizuális helyreállításához szükséges időt és költségeket, lehetővé téve ezzel a galériák számára, hogy restauráljanak és kiállítsanak számos sérült festményt, amelyek eddig el voltak zárva a nagyközönség elől. Ez pedig szélesítheti a művészethez való nyilvános hozzáférést. Kachkine azért azt is elismerte, hogy az eljárásukkal kapcsolatban etikai és művészeti aggályok is felmerülhetnek. Például hogy elfogadható-e, ha egy festményt filmréteg borít, akadályozza-e ez a nézési élményt, és hogy bizonyos korrekciók, például másolt vonások helyénvalók-e.
