Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
MI AZ USZODÁBAN

Mentősegéd

Mintha 16 szemem lenne. Így méltatta egy német strand úszómestere a mesterséges intelligencn (MI) alapuló segédjét, amely már életet is mentett. Pontosabban: a négyéves kislány életét az úszómester mentette meg egy segítővel, de a veszélyre az MI figyelmeztette. A rendszert az izraeli Lynxight cég forgalmazza. Sokféle szemszögből 14 kamera figyeli a medencéket, háromdimenzs képet alkotva. Az adatokat MI elemzi, egyebek mellett olyan szempontok alapján, hogy a fürdőzők feje a víz alá került-e, mozgásuk tipikus úszás-e vagy tehetetlen sodródás. Ha gyanúsat észlel, rezgéssel jelez az úszómester okosóráján, egyúttal mutatva azt a pontot, ahol beavatkozásra lehet szükség. A német önkormányzati fürdők nagyjából harmada tervezi ennek a technikának a beszerzését, de még a gazdag Németországban sem mindenhol futja erre. A rendszer 80 ezer euróba kerül, emellett fizetni kell a folyó költségeket is. Ma még gyakoriak a téves riasztások, de a hamburgi Der Spiegel által megszólaltatott úszómester azt a magától értetődő álláspontot képviseli, hogy inkább foglalkozik a napi 30 félrrtéssel, mint hogy késve érkezzen egy vészhelyzethez. Az úszómesterek állása nincs veszélyben, hiszen az MI nem képes mentésre, és emellett azokra a mindennapos feladatokra sem, mint a helytelenül viselkedő fürdővendégek figyelmeztetése.