Vitányi 100
„Szerencsésnek és szerencsétlennek érzem magamat. Küszöbembernek, aki végül belegyökerezett a küszöbbe, és nem jut be a nappaliba, az ebédlőbe vagy a hálószobába. Ott voltam mindenütt, vagy legalábbis sok helyen, sok visszhangot kaptam sok munkámról, de keveset azokról a gondolatokról, amelyekkel úgy érzem, a lényeghez közelítettem. Bizonyára én vagyok a hibás, mert túl sokat csapongtam erre-arra. De hát ilyen az élet.” Ekként jellemezte önmagát a 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, 2015 júniusában Vitányi Iván. Kissé fáradt, rezignált hangja azonban bizakodásba váltott: megcélzom a százat, mondta. Bár küzdött érte, de 97. életévében, 2021. szeptember 6-án elhunyt. A küszöbember metafora régebbi keletű, ezen a címen 2014-ben megírta élete meghatározó epizódjait, köztük azt, hogy Sopronkőhidán, ahol együtt raboskodott Bajcsy-Zsilinszky Endrével, a politikus a kivégzése előtti napon azzal köszönt el tőle: „Rátok hagyom az országot.” Vagy azt a derűs felismerést, hogy ha Magyarországon visszaállítanák a királyságot, akkor az ő fia lehetne az igazi trónörökös, mert első felesége ágán Ferenc József félrelépése folytán a császár vér szerinti utódja, a másikon Horthy Miklós közeli rokona.
Századik születésnapján a Mozgó Világ tudományos konferenciával tisztelgett az emléke előtt, és az elhangzott előadásokat megannyi érdekességgel kiegészítve, Vitányi 100 címen kötetbe szerkesztve a múlt héten mutatta be. „Nyakkendőt sosem hordott, tartalék vagyona nem volt, ha késett – gyakran késett –, akkor taxiba ült, és a könyvesboltból üres kézzel kijönni soha senki nem látta” – jeleníti meg társa, felesége, P. Szűcs Julianna főszerkesztő, a Vitányi-archívum megteremtője. „Egyszerre volt a magyar szociológia újítója, elméletalkotója, kutatója, tudományos eredményeinek alkalmazója és folytatója” – írja egyik énjéről Csepeli György szociálpszichológus. „Kiemelkedő szerepe volt a küzdelmes törekvésben, hogy korszerű szociáldemokrácia alakuljon ki Magyarországon” – jellemzi politikusi pályáját Ripp Zoltán történész. Rejtőzködő énjét, Perneszy Zsigmond álnéven írt verseit Lator László méltatta: „Egyszerre szól bennük áhítat és irónia, megváltás és megválthatatlanság.” Spiró György író pedig a tudós Vitányi A feudalizmus továbbélése című tanulmánykötetén töprengve jut el a végkifejletig: „Einstein szerint a harmadik világháborút már kőbaltával fogják megvívni. Ez számomra túlságosan optimista vélekedésnek tűnik. Minden eddiginél mélyebb sötétség pirkad. Hallatlanul szerencsés nemzedék az enyém, kivételes helyen és időben, hosszú békében élhettük le az életünket, és a végén az űr feketéjébe még éppen beleláttunk.” A visszaemlékezéseket, értékeléseket, dokumentumokat és – Kuncze Gábor szerkesztésében – parlamenti hozzászólások részleteit tartalmazó kötet nemcsak Vitányitól búcsúzik, hanem egy generáció reményétől is, hogy a közeli jövőben érvényesül a demokratikus értékrend, a jogállam, az európai eszme, megvalósul a szociáldemokrata és a liberális gondolat szövetsége. Azaz Vitányi szellemi öröksége. Bár ő maga arra biztatott: „Választottunk magunknak egy diktátort, csináljunk demokráciát!”
12. Skandináv Filmfesztivál
Visszájára fordítja a többek által megírt és megélt zaklatási történeteket az idei Arany Medvét is elnyert, Álmok című norvég film. Dag Johan Haugerud rendezésében a diáklány Johanne szerelmes lesz franciatanárnőjébe, vagyis nem a felnőtt abuzálja 17 éves tanítványát. Vagy mégis? Kérdés, hol és hogyan kezdődik (akár szelíd formában is) az érzelmi bántalmazás. Johanne megírja első szerelme történetét, amely költő nagyanyja segítségével könyv formában megjelenik. Ez az egyik darabja a rendező párkapcsolati filmtrilógiájának, és a fesztivál ideje alatt a másik kettőt is levetítik. A Szex címűben két monogám, heteroszexuális házasságban élő férfi kerül olyan helyzetbe, amikor kénytelenek átértékelni a nemi szerepekről alkotott véleményüket. A Szerelemben pedig a tartós kapcsolatokat kerülő és a társadalmi normákat megkérdőjelező két ember találkozása változtatja meg a felek véleményét. A köztársaság sasmadarai Tarik Saleh svéd rendező Kairó-trilógiájának záródarabja. Ebben Egyiptom legkedveltebb színésze, George Fahmy (Fares Fares) a hatóságok által megrendelt filmben kénytelen szerepet vállalni, és egyből a hatalom belső köreiben, nem mellesleg a tábornok feleségének közelében találja magát. A trilógia Fiúk című korábbi thrillerét is levetítik. Az utolsó viking Anders Thomas Jensen új fekete komédiája, amelyben Mads Mikkelsen John Lennonnak képzeli magát. A kultrendező korábbi filmjei közül A fattyú, Az igazság bajnokai és a végletesen abszurd Férfiak és csirkék is szerepel a programban. A Svéd torpedó című sportfilm Sally Bauerről szól, aki kétszer úszta át a La Manche csatornát, és az áramlatok mellett a családjával is meg kellett küzdenie. A fesztiválon több mint harminc akció-, drámai, horror-, romantikus, sci-fi- és történelmi filmet vetítenek. A Best of válogatásban egyebek között a Még egy kört mindenkinek című sikerdarab is szerepel, csakúgy, mint a természetfeletti témájú Bárány, valamint a kamaszdrámát bemutató Semmi című regényadaptáció. A könyv szerzője, Janne Teller az idei budapesti könyvfesztivál díszvendége lesz.
A Mozgó Világ dupla száma
A bőség zavarával küszködhet az olvasó, ha kezébe veszi a Mozgó Világ nyár végi dupla számát. Az olasz apától és magyar anyától született, s a magyar történészek élvonalába ért Stefano Bottonival a nyersen kérdező Balázs Zsuzsa készített aktuálpolitikai interjút. A „Volt arra példa a világtörténelemben, hogy egy ilyen [értsd Orbán-] rendszert ikszelgetéssel váltott le a nép?” kérdésre rémisztő perspektívát vetít előre a válasz: „Nem tudok mondani egy ilyet sem.” Néhány oldallal arrébb már a politikai, kulturális kulisszák mögötti múltidéző közleményeken merenghet a folyóiratot lapozgató. Aczél György monográfusa, Révész Sándor a végre kutatható irathagyatékot átnézve példák sorozatával bizonyítja állítását, hogy a Kádár-korszak sokat átkozott (kulturális) fura ura mennyire „megkerülhetetlen volt színházi kérdésekben is”. Felemelt és letaszított, mézesmadzagolt és korbácsolt, ám hosszú regnálása idején – ha gyakran megkésve is, ha utólag hivatalos ledorongolásban részesítve is, de – máig emlékezetes produkciók születtek Kaposvártól kezdve a Vígszínházon át még a Nemzeti színpadán is.
Időben és térben visszalépve Karsai László Magyarország 1940-es évekbeli mentális állapotáról hozott híradást azzal, hogy Budapest Főváros Levéltárában tüzetesen átnézte a fajgyalázási perek fennmaradt bírósági iratait. Az 1941 augusztusában kihirdetett jogszabály ugyan enyhébb volt, mint a németországi prototípus, magyar törvényt „csak” azok a zsidó férfiak szegtek, akik a szexuális viszonyukkal árja nőket „rontottak meg” – még akkor is, ha partnerük évek óta a feleségük, élettársuk vagy kedvesük volt is. Az eddig átnézett kétszáz periratból kitűnik, hogy az ügyek igen jelentős hányada feljelentő levéllel (levelekkel) kezdődött. A történészprofesszor ezekből széljegyzetelve adott közre jó néhányat. Az állampolgári kötelességnek számító feljelentések szövegei ékes bizonyítékai annak, hogy az ordas eszmék hatalmi bátorításra miként terebélyesednek és aljasulnak tovább. „Ezen bejelentésemet a magyar faj védelmében teszem” – írta például egy hazafi, akit felháborított, hogy a házukban a zsidó főbérlő együtt él keresztény albérlőjével. Ráadásul kileste, vagy kiókumlálta, hogy azok, horribile dictu, egy szobában is alszanak. Egy másik ház lakója meg azon háborgott, hogy nem lát be zsidó szomszédja lakásába, mert az a figyelést észlelve, az ablakra ragasztott kék papírral barikádozta el magát. Olykor magánügyben is jól jött a kirekesztő jogszabály: „Én egy zsidó férfival élek és az utóbbi időben kibírhatatlan vele a hejzetem (sic!) …kérem szíveskedjenek közbe lépni” – fordult a hatóságokhoz egy elkeseredett nő, aki lehetett akár áldozat is, számító némber is. A periratok azonban apró reménysugárral is szolgálnak, az esetek kétharmadában felmentő ítéletek születtek, s ezek meghozatalában, nem is oly csendes tiltakozóként, élen járt az egyik ítélőtáblai bíró, vitéz Ottrubay Dezső, akinek tevékenysége még feltárásra vár.
S e lapszemle kapcsán még nem is említettük a dupla szám irodalomtörténeti szempontból roppant fajsúlyos közleményét, Márai Sándor és felesége 1946 és 1952 közötti, eddig lappangó levelezését a már évekkel korábban emigráló tekintélyes belgyógyász Lax Henrikkel és feleségével. A félszáz oldalnyi korszakdokumentum páratlan olvasmány, mely után még a Márai-naplófolyam is új árnyalatokat kap. A levelekből hónapról hónapra követhető nyomon, hogy a magyar nyelvbe kapaszkodó író miként jut arra a számára elviselhetetlennek látszó döntésre, hogy ne csak Magyarországnak, de Európának is hátat fordítson. A szövegeket frappáns lábjegyzetekkel közreadó szerzőpárostól, Széchenyi Ágnestől és Dora O’Neiltől tudható az is, hogy a közeljövőben angolul megjelenő több száz darabos levélváltás-gyűjteménynek hamarosan lesz magyar kiadása is.