Palota-gate

A kastélyprogram keretében kiszervezett épületek a törvény alapján a berendezésükkel együtt kerülnek előbb használatba, majd tulajdonba. De ebbe vajon a múzeumokból kölcsönzött, letétbe helyezett tömérdek műtárgy is beleszámít? – kérdeztük a szakembertől. Bátonyi Péter szerint egyetlen közgyűjteményt sem lehet arra kényszeríteni, hogy átadja a műkincsei tulajdonjogát azoknak, akikhez a kastélyok vándorolnak. Szintén életszerűtlennek érzi, hogy bármelyik múzeumigazgató vállalná annak rizikóját, hogy kölcsönadja ezeket a kincseket magántulajdonosoknak vagy cégeknek. „Elég bajuk van az állami intézményeknek való kölcsönzésekkel is, mint amilyen a Sándor-palota, ahol például az Iparművészeti Múzeum által adott tárgyakhoz a megállapodás szerint csak a múzeum évente kijáró dolgozói nyúlhatnának, mégsem fordult még elő, hogy két egymást követő évben ugyanazt a műkincset ugyanott találták volna.” Bármely múzeumi darab kikerülése az adott közgyűjtemény közvetlen felügyelete alól óriási kockázatot jelent a szakember szerint, főként ha magántulajdonos használóról van szó.

Hogy mi lesz a kastélyok számára állami pénzen vásárolt műkincsekkel, arra Bátonyi sem tudja a választ, de azt mondja, nincs értelmes indok arra, hogy ezek a kiállításokon szereplő, restaurált darabok kikerüljenek a köztulajdonból. Ezek ugyanis jogi értelemben nem a kastélyok tartozékai, és csereszabatosan bármely épületben kiállíthatóak lennének. Ha ezek tulajdonjoga is átszáll, az azt jelenti, hogy a magyar állam vett különféle magáncégeknek több száz kiváló állapotú műkincset. „Rembrandtok ugyan nem sorakoznak az átadandó kastélyok enteriőrjeiben, de sok kicsi sokra megy. Ráadásul ezek ittléte több évtized gondos gyűjtőmunkájának az eredménye, normális ország ilyenekről önként le nem mond, és nem csupán anyagi okokból” – teszi hozzá. Még nagyobb probléma, ha idővel valamelyik kastélyt megszerző cég külföldi többségi tulajdonba kerül, akkor ugyanis lényegében idegeneknek adunk műkincseket „a nemzeti szuverenitás nagyobb dicsőségére”.