Segítők, gyilkosok, regulázók
Aki addig nem hallott volna a T-sejtekről, az a Covid-oltások kapcsán megismerkedhetett velük: ők a szervezet járőrei, rendfenntartói, persze sok más őrző-védő sejt mellett. Az oltások egyik fontos hatása, hogy erősítik a T-sejtes immunitást, azaz védekezést. Az idei orvosi-élettani Nobel-díj kitüntetettjeinek érdeme, hogy a korábban ismert T-sejtek mellett felfedeztek egy továbbit is. A T-sejtek egyik fő tulajdonsága, hogy elképzelhetetlenül sok idegen sejtet képesek azonosítani. A Nobel-bizottság vicces ábráján jól kivehető az, amit sematikusan kulcsként emlegetnek vagy kirakós játék darabjához hasonlítanak: valójában olyan fehérje, amelynek speciális csatlakozásához csak egyetlen más fehérje passzol, és amely arra vár, hogy találkozik-e olyan sejttel, amelyiknek a felületén éppen hozzá illő fehérje árulkodik a sejt személyazonosságáról.
Az emberi szervezet elvben billiárdnyi (azaz milliószor milliárd) változatot képes előállítani a sejtek nevét adó csecsemőmirigyben (latinul: thymus). Ez olyan hatalmas mennyiség, hogy nemcsak az ismert, hanem az új kórokozók is valószínűleg felismerhetőek a sok közül valamelyik T-sejt érzékelőjével. Ennek a képességnek a birtokában a segítő T-sejtek kezdik a munkát: ha a folyamatos járőrözés közben idegen behatolót, kórokozót azonosítanak, akkor értesítik a gyilkos (citotoxikus) T-sejteket, amelyek képesek az azonosított kórokozók (például vírusok) vagy akár daganatos sejtek elpusztítására. Logikus és életfontosságú, hogy a csecsemőmirigyben kiválogatódnak azok a T-sejtek, amelyek a szervezet saját sejtjeihez kapcsolódnának. A saját sejteknek ez a természetes eltűrése az immuntolerancia.
Ezekre az alapokra épül a mostani díjazottak munkája. A ma már a hetvenes éveiben járó Szakagucsi Simon japán immunológus évtizedes kutatás nyomán 1995-ben tette közzé felismerését a regulációs (szupresszor) T-sejtek működéséről. Ezzel korábban mások is foglalkoztak, de felhagytak vele, Szakagucsi viszont eljutott odáig, hogy ezek a sejtek a biztonsági őrök: ők nyugtatják le azokat a T-sejteket, amelyek mégis átcsúsztak a csecsemőmirigy szűrőjén, és a saját sejteket támadnák meg.
Két amerikai kollégája, Mary Brunkow és Fred Ramsdell különös egerek vizsgálatával erősítette meg ezt. A kísérleti állatok őseiben az 1940-es években fedeztek fel egy autoimmun betegséget (amikor a T-sejtek a szervezet saját sejtjeit támadták meg). Brunkow és Ramsdell az 1990-es években, amikor a genetikai elemzés még nagyon nehézkes volt, sokéves munkával azonosították a betegség okozóját, egy hibás gént (amelynek a Foxp3 nevet adták). Nemsokára azt is kimutatták, hogy hasonló génhiba okoz egy ritka autoimmun betegséget emberekben is. Ezen a ponton csatlakozott ismét Szakagucsi, kimutatva a Foxp3 szerepét a regulációs T-sejtek fejlődésében, illetve a gén hibája esetén a rossz működésükben.
A felismerések gyakorlati alkalmazása az autoimmun betegségek és a rák gyógyításában, illetve a beültetett idegen szervek védelmében várható. Egyes rákos daganatok esetében például az lesz a feladat, hogy ártalmatlanítsák a tumorok által önmaguk védelmére kisajátított regulációs T-sejteket.
