A fény
Sötét felhők gyülekeznek Tom Tykwer újabb filmjében. A német rendező csaknem évtizedes kihagyás után ambiciózus, kifejezetten személyes projekttel tért vissza a játékfilmes műfajhoz a nagy sikerű streamingszéria, a Babilon Berlin után, amelynek társalkotója volt. A fény, amely az idei Berlinale nyitófilmje volt, ambiciózusan sok témafelvetése között a hétköznapi életszituációk mellett ott a klímaválság, a menekültkérdés, a fejlődő országok cserben hagyása. Az éjjel-nappal esőzuhatag verte Berlinben játszódó film főszereplői Engelsék, ahogy a tinédzser lány jellemzi: „tipikus diszfunkcionális német család”, mindannyian saját buborékukban élve és az évek során maguk karikatúrájává válva eltávolodtak egymástól. Közönyösségüknek vége szakad, amikor a család bejárónője a konyhájuk közepén hirtelen meghal szívinfarktusban úgy, hogy aznap egyikük sem veszi észre. A fény azt üzeni, hogy véletlenek nincsenek, mint ahogy a hazájában eredetileg pszichiáterként dolgozó szír házvezetőnő Farrah is sorsszerűen lép be Engelsék életébe, érkezése esélyt ad arra, hogy visszataláljanak egymáshoz. Eleinte keveset tudnak Farrah életéről, és ahogy családját elvesztette, ám a sorsuk végül sajátos módon összefonódik. Tykwer szerint amellett, hogy a film nyílt politikai állásfoglalás, elsődleges célja az, hogy megmutassa, az embereknek szükségük van arra, hogy megnyíljanak egymás előtt. Tykwer a hírnevét az 1998-as A lé meg a Lolával alapozta meg – új filmjére annak kistestvéreként tekint –, amely fizikai és elmezuhatag volt arról, mennyire van hatásunk a saját sorsunkra, és vajon mekkora szerepet játszanak az életben a véletlenek. A két filmben közös a berlini közeg és ahogy a valóság határait feszegeti. A mágikus realista megközelítés és az emberiséget érintő témák feldolgozása a 2012-es Felhőatlaszt is idézi, amit Tykwer a Mátrixszal ismertté vált Wachowski testvérekkel társrendezett. A fényt olykor musicalbetétek kísérik, köztük a vissza-visszatérő Bohemian Rhapsody újraértelmezése, máskor a család minden tagja előad egy magánszámot, ily módon értelmezve aktuális problémáját az öregedéstől, az önmaguk elvesztésével fenyegető félelmen át a mai német politikai helyzet kilátástalanságáig. Tykwer a több zenei műfajt elegyítő Queen-klasszikus mozgóképes megfelelőjét akarta létrehozni, végigvezetve az ébrenlét és az álomszerűség, a képzelet és a valóság elmosódó határán. ¬ Tárnoki Ágnes
Pintér Béla: Kabuki
Csányi Miklós családi örökségét, a szülői házat önszántából, önerőből tájházzá alakítja Szabadszálláson, ennek az ünnepélyes megnyitójára érkezik egyenesen Pestről, egyenesen a miniszterelnök közvetlen környezetéből dr. Schanda Veronika, az egyenes tekintetű professzor asszony, aki régi ismerősének, az elhivatott kisvárosi kisembernek egyik hivatalos ázsiai útjáról származó kabuki álarccal kedveskedik (tévedésből). Szemmel láthatóan fogalma sincs, mi történik a településen, és jövetelének valódi célját nem is leplezi: a NER-nek „elfogyott a regimentje”, elkélnének az értelmes és hiteles helyi kultúremberek, Miklós vállalja hát el a képviselő-jelöltséget. De hát hogyan csatlakozhatna azokhoz, akik a magyar parlamentben megtagadták a tisztelgést a hőse, Alekszej Navalnij előtt – innen indul Miklós (Szabó Zoltán) bolyongása lelkiismeretének labirintusában. Látomásos vívódása közben megjelennek szellemi-érzelmi (h)ősei, Petőfi Sándor, Szabadszállás vélelmezett szülöttje, aki Miklós saját költeményében József Attila előtt tiszteleg, felbukkan a családi legendáriumban szereplő képzeletbeli előd, a törvénnyel szembeszegülő erőszakos betyár, Csúnya Miska, ott kísértenek a kevéssé eszményi szülők, a feleség emlékképei. A víziók után visszatér a valóság: Veronika álarca a helyére kerül. A szerző-rendező és a dramaturg (Pintér Béla, Enyedi Éva) megdolgoztatja a nézőt, a zenét is jegyző Jankovics Péter négy szerepben is jeleskedik. ¬ Puszta Dóra
Cecilie Enger: Egy perc csend
Asta Cooper hatvanéves norvég nő, brit diplomata férjével Lengyelországban él. Igazi értelmiségi világpolgár, szabadidejében fogadásokra és egyetemi előadásokra jár, szépirodalmat olvas a gondosan berendezett, skandináv stílusú nappalijában, amiről már a történet legelején leszögezi, hogy nem norvég, hanem dán. Élete egy szempillantás alatt felfordul, amikor agyvérzést kap, és nem képes beszélni, férjével is csak egy-egy szóval, szótöredékekkel, gesztusokkal érteti meg magát. Logopédusa azt javasolja, hogy az angol helyett inkább az anyanyelvéhez próbáljon visszatérni. Segítségére van a házaspárral élő fiatal norvég nő, Ane, akinek az a feladata, hogy Astával beszélgessen és időnként a szócsöveként szolgáljon, de ennél jelentősebb, néha kifejezetten ellentmondásos szerepet tölt be a gyermektelen Cooper család életében. A megváltozott körülmények hatására felszínre kerülő emlékek, a régi és új sérelmek sokszor mégis kimondatlanul maradnak. Mintegy kísérletként arra, hogy újra megtalálja a hangját, Asta anyanyelvén idézi fel fiatalkori éveit. Történeteiben felvillannak a távolságtartó szülők, a rejtélyes féltestvér és egy irodalomtanár, akinek hatására a fiatal Asta előtt kinyílt a világ. A múlt és jelen közti szinte egyetlen kapocs a férje, miközben feltolulnak frissebb események is: a stroke előtti és az azutáni időszak, hullámzó viszonya Anéval. Emellett a világ eseményei, a pandémia vagy éppen az orosz–ukrán háború is beszivárog a varsói háztartás mindennapjaiba. Az újságíróként dolgozó norvég író első, magyarul megjelent regénye, az Anyám ajándékai egészen más családi történetet mesél el, de a mostanihoz hasonló finomsággal, empátiával, helyenként visszafogott humorral festi le a hétköznapok apró örömeit és tragédiáit, az emlékeket és az elmúlást. ¬ Tárnoki Ágnes
Marina Sztyepnova: A kert
A szégyen miatt marad Voronyezs melletti birtokán a hercegi rangú Borjatyinszkij házaspár, akik a cár közvetlen közeléből oda vonulnak vissza 1869-ben. A szégyenkezés oka, hogy bő húszévnyi házasság után sem múló szerelmük bizonyságául a hercegné várandós lesz. A gyermekáldással járó bujaság nem illendő az úri társaságban, különösen, ha a nő már a negyvenes éveiben jár. A nehéz terhességet a lenézett helyi orvos, Mejzel felügyeli, majd később ő menti meg a csecsemő életét, amikor kiszabadítja a szoros pólyából, és friss levegőre viszi. Évekig úgy tűnik, hogy Tuszja, a kislány néma, mígnem Mejzel szóra nem bírja, és a nevelője is lesz. Szinte rousseau-i pedagógia szerint a természet, fák, füvek és állatok közelségéhez szoktatja, szabadon hagyja dönteni, és ő lázongó, a társadalmi szokásokat elvető kisasszonnyá cseperedik. A regény első fele azzal végződik, hogy a hercegné örökbe fogadja varrónője elárvult lányát, Nyutocskát. Ekkor változik a helyszín, a hangnem, és új szereplők lépnek színre. Szimbirszkben Viktor Radovics, akit az apja terrorizál, osztálytársával, Alekszandr Uljanovval barátságba keveredik, bár sejthetően még ennél is elmélyültebb a kapcsolatuk. Ahogy az Uljanov család élete kitárul, rálátást ad nyolc gyerekük közül Vlagyimirnek (a későbbi Leninnek) a neveltetésére is. Alekszandr azonban gyaníthatóan III. Sándor törvénytelen fia, és talán ez készteti arra, hogy merényletet kíséreljen meg a cár atyuska ellen. Kivégzik. Viktor rejtőzködik, nehogy a megtorlás őt is utolérje. Ekkor vetődik el a buja kerttel körülvett Borjatyinszkij-házba, és ezzel összekapcsolódik a regény két szála. Szimbolikus, hogy a történet abban az évben kezdődik, amikor a Háború és béke könyv formában is megjelent. A kortárs alkotás megidézi Lev Tolsztojt és más nagy orosz klasszikusokat. A szereplők kacskaringós sorsát gondosan kibontja a szerző, az intim jeleneteket arisztokratikusan körülírja, miközben kíméletlen realizmussal ábrázol történelmi eseményeket, például a szentpétervári koleralázadást. ¬ mátraházi zsuzsa
Felfelé hulló eső
Még csak negyedik kiállításánál tart a budapesti Light Art Museum, de máris rangos helyet vívott ki magának a művészet és a tudomány metszéspontjában született alkotásokra, a fénnyel folytatott művészi kísérletekre fókuszáló nemzetközi kiállítóhelyek között. A múzeum új tárlata is rendkívül látványos, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató; nyitottan és sokrétűen kutatja a világ és a létezés értelmét. Megpróbálja felülírni szükségszerűen emberközpontú világszemléletünket, alternatív elképzeléseket vázol fel az evolúció kezdeteitől annak jövőjéig, a molekuláris szintről bolygóközi méretekig is eljut. A kiállított művek – többnyire installációk – mögött tudományos kutatások sora áll, megvalósításuk pedig rendszerint a legfrissebb technológiai megoldásokra épít. Gondolati hátterüket tekintve azok a munkák a legizgalmasabbak, amelyek valamiféle hibrid együttműködést képzelnek el és modelleznek emberek, más élőlények és mesterséges entitások között, kibővítve ezzel az élet definícióját. A vadonatúj, részben kifejezetten erre a kiállításra, a múzeum felkérésére készült művek mellett, talán némi meglepetésre, elvétve az 1960-as, 1970-es években született alkotásokkal is találkozhatunk, ami jelzi, hogy még a forradalmian újnak tűnő gondolatoknak is van, lehet évtizedekre visszanyúló előéletük. A magyar kiállítók, így többek között Mátrai Erik és Üveges Mónika mellett számos külföldi művész, alkotói kollektíva és stúdió, köztük a kortárs művészeti szcéna olyan nagyágyúi is elhozták műveiket Budapestre, mint Ólafur Elíasson, Tomás Saraceno vagy Pamela Rosenkranz. ¬ emőd péter
Firkák
A gyermeki képzelet számára nincsenek határok, ami nem is jelent problémát egészen addig, amíg a fantázia szülte hol kedves, hol vérszomjas, papírra vetett lények nem kelnek életre a hús-vér valóságban. A Firkák Seth Worley, reklám- és rövidfilmeket készítő író, rendező első nagyjátékfilmje, amelyben a könnyed családi filmek műfaját ötvözi rajzfilmes eszközökkel, sci-fis fogásokkal, helyenként már az abszurditással kacérkodva, miközben nehéz témát dolgoz fel. Taylor (Tony Hale) a felesége halála után egyedül marad két gyermekével, Amberrel (Bianca Belle) és Jackkel (Kue Lawrence), valamint a gyásszal, amit hárman különbözőképpen próbálnak feldolgozni. Amber a rajzolásba menekül, hogy levezesse a benne felgyülemlő feszültséget, dühöt és minden rossz érzést. A füzetében azonban a korábbi aranyos csillámlények helyét a képzeletét édesanyja elvesztésével uraló morbid, kegyetlen szörnyek veszik át, embereket beleznek ki, taposnak el vagy esznek meg szőröstül-bőröstül a maguk „cukifalat” módján. Édesapja és testvére a furcsa lények láttán szeretnének neki segíteni úgy, hogy közben a saját, közel sem szerencsés gyászstratégiájukat nem bírálják felül. De az igazán komoly problémák akkor kezdődnek, amikor Amber rajzfüzete szerencsétlen véletlen folytán beleesik a házuk közelében lévő furcsa, mágikus erejű tóba. A filc, zsírkréta és egyéb, technikaóráról ismerős anyagokból készült, majd hirtelen életre kelő szörnyek megfékezése a testvérpárra és a hozzájuk csapódó osztálytársukra vár, hacsak nem szeretnének még nagyobb, színes, glitteres katasztrófát előidézni. Bár a filmnek vannak kisebb botlásai, és a 16 év korhatár besorolása is felvet kérdéseket, de a kis költségvetésű, mindössze 3 millió dollárból készült Firkák mégis képes eredeti megoldást kínálni a mozivásznon már nem először látott alaptémára azáltal, hogy teret enged a száguldó gyermeki fantáziának, vállalva annak minden abszurditását. ¬ jakó barbara