Gazdaság 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
Lakásépítés

Kevés új épül, és drága

Tovább zuhant a frissen épült lakások száma: az idei első három negyedévben 7490 új otthont adtak át, 14 százalékkal kevesebbet, mint 2024 azonos időszakában – adta hírül a KSH. Pedig már az a tavalyi adat sem volt valami fényes, 2022. janr–szeptemberben például még 13,6 ezer lakásátadót tartottak. Ennél hamarosan jobb lehet a helyzet: a kiadott építési engedélyek és bejelentések alapján az építendő lakások száma már elhagyta a 2023–2024-es mélypontot, a tavaly ilyenkorinál 37 százalékkal magasabb, ami akkor is fontos változás, ha a 2021–2022-es vagy a Covid előtti szintet nem is érte el.

Közben mindenki azt figyeli, mennyire nőhetnek az ingatlanárak az Otthon Start program hatására. A KSH hosszabb idősort közzétéve bemutatta, hogy jókora drágulással fordultunk rá 2025-re is. Az új és a használt lakások ára, valamint a mednkereset éveken át együtt mozgott, egészen 2017-ig. Azóta az új lakások ára dinamikusabban nőtt, a használt ingatlanok viszont sokáig menekülő utat kínáltak a középosztálynak, mert ezek drágulása elmaradt a bérek növekedésétől. Ez a folyamat most, úgy tűnik, a végéhez érhet: 2024-ben a mednkereset a 292 százaléka volt a 2015-ösnek, a használt lakások átlagára pedig az akkori érték 288 százalékánál járt. Eközben az új lakások immár a kilenc évvel korábbi árszint 374 százalékánál tartanak.

A többlakásos épületekben található új lakások átlagos ára lépte át elsőként a négyzetméterenkénti egymill forintot, még 2023-ban, most már a lakótelepi új lakásoké is közelíti ezt a lélektani határt. 2024 volt az az év, amikor a második legolcsóbb kategórban, a használt lakótelepi lakások között már magasabb volt az átlagos négyzetméterár, mint amennyrt öt évvel korábban még új építésű nem lakótelepi lakást lehetett szerezni.

Az egyik legizgalmasabb kettősség a falusi ingatlanok árában látszik. Pest megyében, valamint a Dunántúl nyugati és középső régjában többet fizetnek a falusi házakért, mint a környező városok lakásaiért – igaz, ebben annak is része van, hogy egy falusi épület alapterülete általában nagyobb. Az ország többi részén viszont a falvak használt ingatlanjai felébe-harmadába kerülnek, mint a környező városokban, új lakásból pedig annyira keveset tudtak ott eladni, hogy az a kis elemszám miatt nem is fért be a statisztikába. ¬ Sztojcsev Iván