Lakatosné Jutka

Portré

2025. december 18.

Reviczky Zsolt

Lakatosné Jutka

A Város Mindenkié aktivistája

„Nem volt olyan kéz, amelyik utánam nyúlt volna. Öregségemre vannak barátaim” – meséli a hetvenegy esztendős, budapesti születésű aktivista, aki nemrég Budapestért díjban részesült. „Háromévesen egy nap nem anyám jött értem az óvodába, hanem egy URH-s kocsi” – idézi fel gyerekkorát. A pedagógus anya és könyvelő apa válása miatt került intézetbe, először a Szőlő utcaiba, onnan pedig a Cseppkő utcába. Hatan laktak egy szobában, a nevelőnő biztatta a szobatársait, hogy „ha még egyszer bepisil, nyugodtan verjétek el”. Nem csoda, hogy rengetegszer megszökött az intézményből. „Kukákból szedtem ki az üvegeket, visszavittem, hogy ehessek. Ha akkor azt mondják, a jövőmet tanulom, nem hiszem el.” Tizenkét évesen a rendőrséggel kerestette meg az apját, aki később megverte, megerőszakolta. Egy szabadságos miskolci kiskatona egy nap leszólította a buszmegállóban: „Őrülten beleszerettem.” 17 évesen férjhez ment a fiúhoz. Elvégezte a közgazdasági technikumot. Miskolcon, a Lenin Kohászati Művekben dolgozott könyvelőként. „Rendszeresen vert részegen, mindenemet szétrúgta” – mondja a férjéről. Méhfalrepedés következtében két vetélése volt, három koraszülése, mindhárom csecsemő meghalt. Egy szál ruhában menekült el, ideiglenes otthonba került, ott ismerte meg a második férjét. Banki igazolások hamisítása miatt társtettesként egy év két hónapot töltött előzetesben. Hét évig a bokrokban, három évig sátorban, húsz évig pedig egy lepusztult lakrészben húzta meg magát, „amit otthonos kunyhóvá alakítottunk”. Közben folyamatosan dolgozott, takarítást vállalt, kertészkedett, állatokra felügyelt. 2011-ben csatlakozott A Város Mindenkié csoporthoz, öt éve ment nyugdíjba: „Nyolcvanezret kapok.”

Az Utcáról Lakásba Egyesület szociális albérletében lakik a cicájával: „Ő a gyerekem.” Hobbija az olvasás.

¬ Hogyan élte meg a radikális változást, amikor hajléktalanból emberjogi aktivista lett?

A Város Mindenkié csoport segít és kiáll értünk, nélküle soha nem jutottam volna ide. Ennek a csapatnak köszönhetem, hogy ma boldog embernek mondhatom magam, mert nemcsak lakást és munkát, de barátokat, szeretetet, megbecsülést és elismerést kapok, amit korábban soha senkitől.