A szocializmusban mindenkinek kellett hogy legyen munkahelye, de a képzőművészeket mégsem lehetett művészeti kombinátokban alkalmazni. Ezért találták ki számukra 1950-ben az Irodalmi, a Zenei és a Képzőművészeti Alapot, amelyeket aztán a hatvanas években a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja néven összevontak. Az intézmény művészeti, műkereskedelmi szocialista nagyvállalatként működött: kiállításokat szervezett, volt két könyvkiadója, alkotóházakat tartott fenn a művészek számára, a szerencsésebbek pedig a művésztelepeken műtermet vagy műteremlakást is kaphattak. Emellett egy műkereskedelem nélküli korban megszervezte az alkotások „felvásárlását”, amiket aztán a Képcsarnok Vállalat nagyobb városokban lévő üzleteiben értékesítettek. Ez biztos megélhetést adott a művészeknek, amire sem előtte, sem a szocializmus után nem volt példa.
Ennek a biztonságnak persze megvolt az ára, hiszen a művész ki volt szolgáltatva a vásárlást lebonyolító zsűriknek, amelyek nem csupán művészi szempontokat vettek figyelembe. Arra is jó volt a szervezet, hogy megmondja, ki a művész, hiszen aki nem volt tagja az Alapnak, annak nem csupán a jövedelme volt bizonytalan, de a hivatalos egzisztenciája is.
Talán túlságosan is jól sikerült a szocialista művészet gazdasági modellje, mert a hetvenes évek közepétől a Pénzügyminisztérium fokozatosan csökkentette az addigi kedvezményeket, majd a felhalmozott vagyonhoz is hozzányúlt. 1984-ben pedig államosította a Művészeti Alapot, amely akkortól költségvetési szervként működött, 6000 taggal.
A rendszerváltás után, 1992-ben a képzőművészeti alapból létrejött a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány (MAK), majd közalapítvány, ide kerültek az egyre fogyatkozó vagyonelemek. A tagság pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe (MAOE) került, amely érdekvédelmi szervként működött tovább, főként a MAK támogatására hagyatkozva. Az együttműködés azonban nem volt gördülékeny. Különösen, hogy a közalapítvány a rendszerváltás utáni gazdasági válság idején vagyonának a kétharmadát elvesztette.
2011-ben aztán az Orbán-kormány – a többi közalapítvánnyal együtt – a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványt is megszüntette, az állam magára vállalta a legfontosabb feladatát, a művésznyugdíjak kifizetését. Maradék vagyonát – ami főként a most 100 éves Szentendrei Művésztelepből és az alkotóházakból állt – a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a MANK kapta. Ők felújították az alkotóházakat, Szentendrén a művésztelepen nyitottak egy új galériát, mígnem 2022-ben a MANK-ot is megkaparintotta Demeter Szilárd. A Képzőművészeti Alap állami támogatásokból és nem utolsósorban a művészek befizetéseiből létrejött, a rendszerváltás óta folyamatosan csonkított vagyonának maradéka így egy nevében „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványban” veszítette el végleg a közvagyon jellegét. ¬
