Tűzifátólazerdőt

Azt Lázár János jól látja, hogy a romák közül valóban sokakat be kellene vonni a munkaerőpiacra. Az elmúlt két évtizedben ugyan a romák között is jelentősen nőtt a foglalkoztatottság, ám még mindig csak 50 százalék körül van, s ebből is 8-10 százalékpontot a közfoglalkoztatottság tesz ki. Mivel a kormány a munkaalapú társadalom megépítését szorgalmazza, a közfoglalkoztatásban megszerezhető jövedelem létfontosságú a roma családok számára. A segélyek és a családi pótlék elértéktelenedtek, ezért a minimálbér felét kitevő közmunkásbér fontos bevételi forrásnak számít. Az adatok szerint azonban a közfoglalkoztatásból nehéz a munkaerőpiacra bekerülni, onnan legfeljebb az építőipari segédmunkába vezet út.

A cigány népesség az átlagosnál kisebb arányban és kevésbé előnyös pozíciókban van jelen a munkaerőpiacon. A férfiaknak mintegy 60, a nőknek viszont csak a 40 százaléka foglalkoztatott, ami egyben azt is jelenti, hogy a munkabérhez kapcsolódó adókedvezményeket, amelyekkel a kormány a családi pótlékokat és a segélyt váltja ki, ők nem tudják igénybe venni. A roma foglalkoztatottak majdnem fele egyszerű, képzettséget nem igénylő munkát végez, ráadásul minden harmadikuk határozott idejű szerződéssel dolgozik.

Alacsony iskolai végzettségük miatt a romák hatványozottan ki vannak téve a munkaerőpiaci változásoknak, ezért az oktatásuk révén kellett volna elérni, hogy minél többen nagyobb hozzáadott értékű munkákat tudjanak végezni. A kormány az oktatáson keresztül adhatott volna segítséget ahhoz, hogy mára a cigány fiatalok elmondhassák, legalább szakmával a kezükben és az élethosszig tartó tanulásra felkészítve vágnak neki a munkaerőpiacnak. S bár voltak jó kezdeményezések, mint a kötelező óvoda, az étkezés ingyenessége, a Máltai Szeretetszolgálat felzárkóztató programja, az adatok lesújtóak. Továbbra is igen kevés roma fiatal szerez szakmai végzettséget, holott ehhez, és nem korhatárhoz kellene kötni a kötelezően iskolában töltendő éveket. A már az Orbán-kormányok alatt kisiskolás, ma 18–24 éves roma fiatalok több mint háromötöde korai iskolaelhagyó. S az ebbe az életkorba tartozó se nem tanulók, se nem dolgozók aránya (NEET-ráta) 40 százalék, azaz a másfél évtizedes iskolai pályafutásuk nem sok nyomot hagyott bennük.

Az iskolai végzettség nagyon erősen meghatározza a szegénységi kockázatot is, a legfeljebb általános iskolát végzettek több mint 45 százaléka élt szegénységben 2024-ben. Márpedig a romák iskolai végzettsége továbbra is roppant gyenge, mintegy kétharmaduk legfeljebb az általános iskolát fejezte be. Ugyancsak befolyással van a szegénységre a települési hierarchia: a kisebb településeken nagyobb a szegénységben és kirekesztettségben élők aránya. Márpedig a cigányok több mint fele ilyen településeken él, ráadásul kétharmaduk az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban, az ország két leg­elmaradottabb vidékén.

A 2022-es népszámlálás önbevalláson alapuló, ezért korlátozottan használható adatai szerint a városokban élő, esetleg oda költöző romáknak van esélyük a jobb oktatásra és így a munkába állásra is. Az ott élő cigányok egyötödének van szakmája, s további 15 százalékuknak már érettségije is. A fővárosban élő cigányok 24 százaléka érettségizett, 12 százalékuknak pedig már felsőfokú végzettsége is van. A községekben viszont továbbra is elszomorító a helyzet. Az ott élő romák háromnegyede csak alapfokú végzettséggel rendelkezik, s bár egyötödüknek van szakmája, érettségit mindössze 7 százalékuk szerzett, felsőfokú végzettségről pedig alig 1 százalékuk tudott beszámolni.

A kormány célzott lakhatási és oktatási programmal, a közlekedési infrastruktúra javításával, munkahelyek teremtésével adhatott volna segítséget a községekben élőknek. Azok az ágazatok, amelyek a képzetlen cigány munkaerőt esetleg fel tudják szívni, például az építőipar, messze esnek a romák lakta községektől, csak többórás ingázással vagy hétvégi hazajárással tudnak ezekben munkát vállalni. Mivel a foglalkoztatott nélküli háztartásban élő 18–59 éves romák aránya még mindig 20 százalék körül van, az iskolát elhagyó, végzettség nélküli fiatalok gyakran nem látnak mintát maguk előtt a rendszeres munkába járásra. Ezekben a régiókban helyben vagy a közelben kellene munkát nyújtani, az ott élők közelébe vinni a munkahelyeket. A községekben, kisebb falvakban nagy számban élő cigányság sem az oktatásban, sem a munkaerőpiaci lehetőségekben, sem a lakhatásban nem kapja meg azt a segítséget, amely a társadalmi felzárkózáshoz szükséges lenne. A cigányok 60 százaléka túlzsúfolt lakásban él, és nehéz lakhatási helyzetén nem tud önerőből javítani.