Egyelőre lebegtetik
Újraálmodják a mágnesvasút álmát Németországban – ezúttal villamosok vagy földalattik alternatívájaként. A történet első fejezete a múlt század vége felé kezdődött, és kudarccal végződött. Ötéves kísérleti üzem után 1989-től két éven át működött egy másfél kilométeres vonal Nyugat-Berlinben, a berlini fal árnyékában, de az újraegyesített város közlekedésében már nem volt helye. Az 1990-es években egy távolsági vonattal, a Transrapiddal is próbálkoztak, amelynek kísérleti szerelvényei óránként 500 kilométeres sebességgel közlekedtek. A kudarc egyik oka egy halálos szerencsétlenség volt, a másik pedig az, hogy az időközben kiépülő intercity-hálózathoz képest a sebességkülönbség már nem volt elég meggyőző. A technológiát eladták Kínának, de az egyetlen, 30 kilométeres vonal – Sanghaj és a repülőtér között – veszteséges. A nagy sebességű hagyományos vonatok ott is versenyképesebbek. Most egy komoly, ám kívülállók szemében szinte ismeretlen családi vállalkozás, a beton- és acélszerkezeteket építő Max Bögl üzemeltet kísérleti pályát. A cég annak idején a Transrapid egyik beszállítója volt. A vállalat azzal érvel, hogy az előregyártott elemekből összeállított magasvasúti pálya hamarabb elkészül, mint egy villamospálya vagy egy földalatti-alagút, az üzemeltetése pedig olcsóbb. Egyelőre azonban egyetlen német nagyváros sem szánta el magát egy hazai referenciapálya megrendelésére. A mágnesvasút lényege, hogy a szerelvény nem sínen fut, hanem erős elektromágnesek segítségével néhány milliméterre az acélsínek fölött lebeg. A pályát csak az áramszedő érinti. A Bögl-féle mágnesvasút novemberben kapta meg a hatósági műszaki jóváhagyást. A cég konténerszállító változatot is tervez, például kikötőkbe.
