Yasmina Reza: Művészet
Fehér alapon fehér harántcsíkos, valójában láthatatlan festmény az 1995-ös bemutatása óta nemzetközi sikert aratott látszólagos komédia főszereplője. Serge (Pataki Ferenc), a jól kereső bőrgyógyász ötvenezer euróért megveszi, Marc (Mészáros Máté), a hagyománytisztelő értelmiségi emiatt megveti és sznobnak minősíti barátját, Yvan (Ágoston Péter), a textiliparból az írószer-kereskedésre átnyergelt férfi toleránsabb, csak hümmög a furcsa műalkotás láttán, amit csodálatnak is lehet értelmezni. A három férfi az ifjúkoruk óta összejár, de most derül ki, hogy kinek-kinek mennyire átalakult az egyénisége az évtizedek során, és hogy ezt nyilvánvalóan érzékelik, de az egymásról mostanában alkotott, nem túl jó véleményüket magukban tartják. Nem tudják, mi a helyes magatartás, ha felhívják barátjuk figyelmét a rossz döntésére, vagy jobb, ha csendben bólogatva látszatra támogatják, eltitkolva előle saját lesújtó álláspontjukat. A három barát eddig a szőnyeg alá söpörte az ellentéteket, elnyomta a kölcsönös sérelmeket, de most a felszínes társalgás mögül kirobban a sokáig rejtett feszültség, ráadásul beigazolódik a francia cherchez la femme mondás igazsága, mert noha csupa férfi van a színpadon, a nők szerepe és a róluk a barátok fejében alkotott meggyőződés is mélyíti az összetűzést. Sipos László Márk árnyjátékokkal meg-megszakított rendezése jól érzékelteti a konfliktus elmélyülését, a látványért felelős Ferenczi Zsófi csupa fehér díszletei és jelmezei remekül illeszkednek az anyai ágon magyar származású szerző darabjához, amely Párizsban a legjobb dráma Moliere-díját kapta meg, Londonban pedig a Laurence Olivier-díjat. ¬ Mátraházi Zsuzsa
Szilakos: Pénteki ráolvasások
„Jószerével a nevetés volt az, ami megmentett. Miután megjártam a gyűlölet és az elkeseredés valamennyi hőfokát, olyan magasságig jutottam, ahonnan nagyon tisztán látszik, ha valami nevetséges. (…) látom, hogy amikor félelmetesnek akartam ábrázolni őt, csak nevetségessé tettem, így büntettem, épp ezzel a régi, kipróbált módszerrel.” Vladimir Nabokov 1936-ban Berlinben írt mondatait 1989 júniusában lehetett olvasni magyarul (Páll Erna fordításában) a HVG Kiadó újszülött, 2000 nevű folyóiratában. Szilágyi Ákos a minap megjelent könyvének mottóját A zsarnokok kiirtása című Nabokov-írásból vette, és az olvasó pontosan érti, miért ezek a kereken 90 éves mondatok kerültek most a kötet elejére. Az egybegyűjtött írásokat szilakos, azaz Szilágyi Ákos az elmúlt másfél évben hetente-kéthetente tette közzé az Élet és Irodalomban azzal a szándékkal, hogy „a populista magyar vezérdemokrácia első emberének Közrádióban elhangzott pénteki ráolvasásait a politikai paródia – a túlzás és a felnagyítás – irodalmi eszközeivel kivetkőztesse fenyegető komolyságukból, és a nevetés varázsfüvével enyhítse az émelygést, amit a handabandázó populista giccsbeszéd minden hazugságra érzékeny magyar gyomorban kelt péntek reggelente” – áll a Ráolvasás és hatalom című bevezetőben. Inflációra, migrációs paktumra, jogállamisági dzsihádra, rákosdubaji nagytoronyra, szankciók és kvóták nyelvére, Pride-ra, nagy tavaszi poloskázásra, átláthatósági törvényre – korfestő kedvcsináló Magyarország NER-péntekjeihez. (És ha NER mint múzsa: az ÉS-olvasó emlékezhet, a lapnak ugyanezen a páratlan oldalán jelentek meg 2011 tavaszától Parti Nagy Lajos magyar meséi [Fülkefor és vidéke], „abszurdok a rögvaló abszurditásáról”, azzal a céllal, „hogy »becsatornázzam« az írói, állampolgári köz-érzetemet” – utóbb kötetbe gyűltek azok is.) Az Írók Boltjában és az Atlantisz Könyvszigeten kapható a könyv kézzelfogható változata, a digitális pedig ingyenesen letölthető. ¬ Puszta Dóra
Jules Massenet: A szűz
Vashegyi György szívügye a francia romantika rejtett kincseinek feltárása a magyar közönség számára. A decemberi Berlioz-oratórium, a januári Delibes-opera után most ismét egy Magyarországon soha nem játszott művet, Jules Massenet: La vierge (A szűz) című oratóriumát vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén, a világhírű francia mezzoszopránnal, Aude Extrémóval Szűz Mária szerepében. Végigkövetjük Mária életét az angyali üdvözlettől a nagypéntek gyászán át a mennybemenetelig. Ez az oratórium nem csak Magyarországon volt rejtett kincs, másutt is csak egyes részeit játszották, leginkább A szűz utolsó álmát, amely önmagában vált népszerűvé. A mű egészét Montserrat Caballé katalán operadíva emelte ki a feledés homályából. Massenet Mária Magdolnáról és Éváról is írt oratóriumot, e művek sorába illeszkedik A szűz. Nem drámai oratóriumról van szó. Mind a négy része Mária belső monológja, fohásza, könyörgése. A négy rész négy lélektani helyzet: szembesülés az Úr által rábízott nagy feladattal, fia csodatévő erejével a kánai menyegzőn, fia halálával, majd élete végével. Aude Extrémo sötét színezetű, erőteljes hangját, személyének kivételes drámai erejét kritikák és nagy sikerű előadások tömkelege igazolta. Vashegyi 2021-ben egy másik bemutatóra már elhívta őt Budapestre. Gábriel arkangyal szerepében Vashegyi legközelebbi művésztársát, feleségét, Szutrély Katalint hallhatjuk, aki évtizedek óta emeli a karmester előadásainak fényét. ¬ Révész Sándor
Urbán Ádám: A botanikus kert titkos élete
– Fotók a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertből
Nagy sikerű dokumentarista fotósorozataival Urbán Ádám már számtalan nem mindennapi hivatás – cirkuszművészek, állatpreparátorok – zárt világába adott betekintést. Sokak számára Faludy Györgyről és feleségéről, Fanniról készített, nagy port kavart portrésorozatával lehet ismerős. Legújabb kiállításának felvételein a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert dolgozóinak hétköznapjait, a kutatómunka és a kert fáradságos gondozásának folyamatait örökíti meg, miközben lírai képet fest annak kivételes növényvilágáról. A kiállítás négy kisebb egységből áll. Elkülönülnek a természet folytonos ápolásának munkafolyamatait ábrázoló fotók, a növényi létet meghatározó magok, dugványok és sarjak absztrakcióiról készült művészi képek, a létfontosságú víz témáját körbejáró munkák, valamint a poétikus növényportrék. Urbán fekete-fehér képein érzékletesen ábrázolja, ahogy az elvárosiasodott világunkban az ember és a természet közelít egymáshoz. A fotókon a kertészek hétköznapi feladatai a locsolástól a madárodúk ellenőrzésén át a kerti vízesés tisztításáig, egytől egyig a gondoskodás gesztusaivá nemesülnek. Az emberi tenyér szerteágazó rajzolataiba beleolvadó magok látványa, a levél finom erezete és a botanikus kézfején mutatkozó redők közötti hasonlóság mind a természet törékenységéről és az emberrel szükségszerű kapcsolatáról árulkodik. Kifejezetten izgalmas, ahogyan a konkrét munkafolyamatokat dokumentáló képek párbeszédbe lépnek a kert növényvilágának szépségét és egyediségét geometrikus és fény-árnyék játékok révén bemutató fotókkal. A kiállítás rengeteg információval szolgál a botanikus kert természeti adottságairól, az egész éven át tartó munkafolyamatokról, szerepükről, a levélmintagyűjtéstől a lótusz gondozásán át a nemzetközi magcseréig. A kertészek a természet legapróbb rezdüléseiből képesek megérteni a növények jelzéseit, megérzik a mindenkori körforgásból azt, ami az ember életét örökre a természethez fűzi. Ahogyan a kertészeknek különös érzékük van a növényekhez, úgy van egyedi tehetsége Urbánnak nemcsak az emberi viszonyok, de ember és természet érzékeny kapcsolatának feltárására is. ¬ Jakó Barbara
Párhuzamos autonómiák
Ritka pillanat, amikor egy egyetemi osztályfőnök 90. születésnapjára a falakra kerülő művek nem a mester által inspirált stílusgyakorlatok. A Párhuzamos autonómiák című kiállítás épp ezt a bravúrt mutatja be: hogyan lesz a közös műhelymunkából hét, egymástól radikálisan elütő, mégis egy tőről fakadó világ. Klimó Károly festészete évtizedek óta a magyar informel egyik bástyája. Hegyi Lóránd elemzése szerint a képein látható roncsolt felületek, a bizánci hangulatú arany-vörös-fekete dráma valójában egy mély egzisztencialista küzdelem lenyomata. Klimó nem díszít, hanem jelet kapar a sárba vagy a börtöncella falába – ahogy ő fogalmaz –, hogy a pusztulás „buja ornamentikáján” keresztül is megőrizze a szellem egységébe vetett hitet. A festmények fakturális meglepetései, a gesztusok spontaneitása mögött „szakrális komolyság” feszül: az arany csillogása nála egyszerre sugároz transzcendenciát, és idézi fel az őrült mértéktelenség pusztító tébolyát. Ez a szigorú, mégis szabad szemléletmód köszön vissza a tárlaton Klimó művei mellett az egykori tanítványok munkáiban is. A névsor önmagáért beszél: Rita Ackermann, Baranyai Levente, Batykó Róbert, Benczúr Emese, Győri Andrea Éva, Lakner Antal és Navratil Judit. Valamennyien ebből a közösen kialakított szellemi közegből indultak, ahol az akadémiai struktúrát a természetes dialógus váltotta fel.
Tóth Ádám kurátor koncepciója szerint a kiállítás túlmutat a puszta generációs seregszemlén, s a hierarchiát a szellemi hálózat érvényessége szorítja háttérbe. Míg Klimó az Európai Iskola hagyományait tágította a végtelenségig, addig alkotótársai a legkülönfélébb médiumokban – a konceptuális gesztustól a tárgykollázsig vagy a digitális terekig – vitték tovább a „klimói” örökséget: a megalkuvásmentes, belső autonómiát. A tárlat tanulsága, hogy a hiteles művészet csak töredékeken keresztül értelmezhető. Klimó szerint a kortárs alkotó dolga elkapni egy-egy igaz mozaikkockát, remélve, hogy abban az apró részletben végül az egész univerzum megcsillan. Ezúttal ezek az egymás mellett létező, különálló, mégis közös alapú szilánkok álltak össze koherens egésszé, bizonyítva, hogy a jelhagyás vágya kitörölhetetlen. ¬ Nagy Mercédesz