32. Lengyel Filmtavasz

Vertigo Média

Lengyel Intézet Budapest

„Nem szégyelled magad? Nem szégyelled, hogy még élsz? A halottak előtt? A fiaink előtt?” – kérdezi a kamasz gyerekeik elvesztése miatt is a munkába menekülő orvos férjét Marta a Tatarak – A kálmos illata című filmnek a második világháború utáni történetszálában. Andrzej Wajda a 2009-es, a magyar moziban először az idei Lengyel Filmtavasz alkalmával látható alkotásában Márai Sándor novellamotívumait is felhasználta. A film másik idősíkjában a dráma forgatási jelenetei tűnnek fel. A felvételek tervezett időpontja egybeesett Wajda operatőrének, Edward Klosinskinek a haldoklásával, márpedig a női főszerepet az ő feleségére, Krys­tyna Jandára osztotta a rendező. Harmadik szálként ő beszél férje utolsó hónapjairól; így állít Wajda emléket operatőrének, a budapesti fesztivál pedig a most száz éve született legendás rendezőnek. Az idei filmes eseményt a Chopin – Párizsi szonáta című alkotás nyitja, minden idők legismertebb, a francia fővárost is meghódító lengyel zeneszerzőjéről. Menekültként érkezett oda, de hamarosan Párizs és a partik meg az éjszakai élet üdvöskéje lett, a polgárkirály, I. Lajos Fülöp is elismerte. Michal Kwiecinski rendezte a rendszerváltás óta a legnagyobb költségvetésű lengyel filmet: 72 millió zlotyt költöttek rá. Az Otthon, édes otthon a tavalyi év óriási kasszasikere volt a lengyeleknél, kétmillióan látták a családi erőszakot bemutató drámát. Goska az interneten ismeri meg a narcisztikus Grzesieket, aki virágcsokrokkal árasztja el, de az esküvő után a nő számára vészterhes idők jönnek. Nem szokványos romantikus sztori a Fénytörés, egy életigenlő vak nő és egy fotóművész kapcsolatáról. Felnövéstörténet a LARP – Szerelem, trollok és más küldetések, valamint a Fivérem című alkotás. A zárófilm, a Budapesti napló lengyel–magyar koprodukció. Rafal Kape­linski önéletrajzi ihletésű rendezésében Gryllus Dorka is szerepel. A vetítések után az aznapi témához kapcsolódó beszélgetésekre várják a közönséget. ¬ Mátraházi Zsuzsa

Bognár Péter: Lovagoljon Perzsiába a halál!

Adott egy száz-, de az is lehet, hogy kétszáz éves harmad-nagy-nagynéni. Valóságos csoda, hogy még él, de nyugalom; a kedves és undok Tantin néni kifestve és felékszerezve, mint közönséges napokon is mindig, a halottas ágyán fekszik. Magához kéri – mert az ember a szenvedélyeihez az utolsó pillanatban is hű – az utolsó slukkot és az utolsó pár kortyot, és még arra is marad idő, hogy kis kedvencével, Simonnal pár szót váltson Ottlik Géza – a Tantinnak csak Cipike – Iskola a határon című könyvéről. Nagy tiszteletnek örvendő harmad-nagy-nagynénik családjában létezik továbbá az utolsó akarat teljesítésének intézménye is, egy szent küldetés teljesítése. Ha a szent küldetésre kiszemelt ezt nem teljesíti, maga is elkárhozik. Nem könnyű, ha a megoldás az orrunk előtt hever, viszont halott. Bognár Péter új regényében Simonra vár a feladat, hogy megkeressen egy bizonyos Perzsát, és ha megtalálta, adjon át neki egy régóta íródó könyvet. Az ő családjának a története, csak őt illeti, figyelmeztet Tantin, de persze hazudik. Simon magához veszi a bőrkötéses krónikát, és útnak indul a Perzsa felkutatására. Gyorsan, cik­cakkban halad, felbukkan itt-ott. Miskolcon jár, a háború szaggatta Harkivban, ahol tanúja lehet saját kivégzésének. Olvasói, akik látják, hogy a könyvből még van néhány oldal, aggódhatnak, képes-e a szerző golyóval a fejében befejezni a könyvét. Az író, akinek kultikus teremtménye a fényhíddal ellátott Daciával a falujában köröző Oktáv: a függetlenített magáneb most sehol sincs. Elköltözött vagy visszafelé tart a lélek mélyét betöltő történelmi időben, akár a korábbi hétköz- és vasárünnepnapi hősök. A cím a korábban megszokottakhoz hasonlóan rejtélyes. Biztosan utalás Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából című, nagy becsben tartott kultikus regényére. Az is nagy kaland a függőségek, a tévelygések és a megoldhatatlanságok körül. Mindketten Péterek, mindketten szeretik Kleistet, az áttetsző, gyors képváltásokat használó filmszerű formákat és a szerkezetet összetartó filozofikus mondatokat. Az előző regényben egy Beckett-idézet tért vissza, most ez: alles hat seine Zeit, azaz: mindennek megvan a maga ideje. Bognár olvasói tudják, hogy regényeinek fontos szereplője egy Bognár Péter nevű író, aki éppen új regényén dolgozik a fészerbe telepedve, méretes fülhallgatóval a fején, kizárva a külső világ nemkívánatos zajait. Máskor a berlini vonaton tűnik fel, hogy német kiadójával megbeszélje az addig megjelent krimiregény trilógiája nyolcrészesre ígért folytatását. Az ígéretek természete azonban, hogy az egyik megvalósul, a másik nem. ¬ Ligeti Nagy Tamás

Béres Judit: Terápiás írás

„A legfontosabb szabály, hogy nincs szabály.” Akár a kötet mottója is lehetne ez a tanács, amelyet Kathleen Adams amerikai irodalom- és pszichoterapeutától idéz a szerző a terápiás naplóírás kapcsán. De ez a felszabadító hatású „szabály” igaz szinte az összes felsorolt önismereti vagy lelki gyógyulást segítő írott műfajra. Fontos hangsúlyozni ezt a szabadságot, hiszen sokan érezhetik úgy, hogy különösebb íráskészség (és gyakorlat) híján kár is belevágniuk az önismeretnek ebbe a formájába. Márpedig a terápiás írás alapvetően „privát műfaj”, nem célja esztétikailag értékelhető mű létrehozása, nincs semmilyen teljesítménykritérium – nyugtat meg az irodalom- és biblioterapeuta szerző, aki tudományos igénnyel avat be – magyar nyelven elsőként – az önreflektív írás elméletébe. Alapvetően gyakorlati kézikönyvet állított össze a segítő szakmában dolgozók és a segítségre vágyók számára. Ehhez ad támpontot az íráshoz inspirációnak használható irodalmi szöveggyűjtemény, illetve a terápiás élményben már gyógyulást találtak vallomásai. De a legjobb, hogy az önreflektív (és öngyógyító) írásba bele lehet vágni mindenféle elméleti megalapozottság és előképzettség nélkül, elég csak a több mint száz oldalon keresztül sorolt különféle technikákhoz és gyakorlatokhoz lapozni. Itt bőséggel találhat bárki muníciót a legegyszerűbb „szabad írástól” a naplóírás legváltozatosabb formáin (köztük dialógusokon, fiktív leveleken és listákon) át a kreatív önéletírásokig. Utóbbiak közé tartozik például a „kintsugi írás”, amely a japán kerámiaművészeti irányt, az eltört tárgy összeragasztásának műveletét adaptálja. Bármelyiket is választja az olvasó, akár negyedóra alatt is felfedezheti az „írás katartikus hatását”. ¬ Illényi Balázs

Flea: Honora

A sarki közértben az eladó sohasem azt kérdezi, hogy Mr. Balzary, mit parancsol?, hanem azt: Hogy ityeg a fityeg, Flea? Jó napod van? Mit viszel? Legutoljára akkor hívták Michael Peter Balzarynak, amikor bekerült az amerikai egészségbiztosítási rendszerbe. A Flea (Bolha) becenevet nem azért kapta, mert az óvodai farsangon bolhajelmezbe bújtatták, mint Lionel Messit. Ez hangosabb Bolha, nem mellesleg a legesleghangosabb rockzenekar, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa. A hangszerén is menő, a Rolling Stone magazin ma is érvényes rangsorában a második helyre tette. Nem Paul McCartney előzte meg, hanem John Entwistle a The Whoból. Flea élete végéig elgitározhatott volna, de jó pár éve valami egészen másra készül, pedig még sokáig elugrándozgathatott volna az RHCP arénakoncertjein. Ha egy zenész a basszusgitárt trombitára cseréli, még nem egészen biztos, hogy megőrült. Flea önreflektív életrajzából, az LSD gyerekeknek című, szórakoztató könyvből Pritz Péter fordításából tudni, hogy már régóta keres valami más zenei tájékozódási pontot. Ekképpen vall az Asztrális fantazmagória című fejezetben: „Gyakran gondolkodtam azon, hogy talán fel kellene hagynom a rockzenével, és minden erőmmel arra kellene koncentrálnom, hogy dzsessztrombitás legyek. Mert az talán magasztosabb lenne.” A nagy emberek ambícióinak a lustaság és a bankszámlán egyre emelkedő összeg jelölhet ki határt; Innen ne tovább! Flea kivétel, megcsinálta. Negyven éve tartó pályafutása során ez az első szólólemeze – már ez a tény dicséretes önmegtartóztatásra vall. Az album, amelyet a komolyabb, de nem feltétlenül profitérdekelt Nonesuch kiadó adott ki, teljes szakítás a barátok bomba- és ízlésálló világával. Érdekes tény, hogy a Honora Miles Davis születésének centenáriumi évében jelent meg, és vagy igen, vagy nem: közeli kapcsolatba lépett a Nagymester Tutu című albumával. Ha Flea új hangszerének mestere volna, talán dzsesszlemeznek lehetne mondani. Csakhogy nem az: mást tud. A virtuozitás adottság vagy valamiféle ájult figyelmet igénylő isteni képesség; az egy órán át kitartó hangulat és érzékiség megteremtése valami egészen más. A Honora jórészt instrumentális album, az ilyenekkel nem lehet slágerlistákra jutni. Be lehet kerülni azonban abba a világba, ahonnan például Barabás Lőrinc is visszainteget. Flea pár dolgot a tökéletesen működő véletlenre bízott, egyebeket nem. A lemezen van néhány vendég, közülük Nick Cave vagy Thom Yorke a maga kísérteties hangján szólal meg.

Keömley-Horváth Boglárka: Naspolya, elipszilonnal

Szerencsétlen randevú a Művész moziban, flörtölés a vasárnapi misén és gombapaprikás az aktuális kiszemeltnek – ilyen és hasonló hétköznapi jelenetekkel indít Keömley-Horváth Boglárka első könyve. A novellákból összeállt regény, az öt nagy fejezet mindegyike más és más életszakaszt foglal magában, a párkapcsolati útkereséstől a közös élet első lépésein át a családalapításig. A szerző időrendben halad, és az egyes epizódok betekintést adnak egy harminc körüli nő legbelső gondolataiba.

Megjelenik a fiatal felnőtt kor kettőssége. A főhős elköltözött otthonról, jól jövedelmező állása van egy multinál, a munkájához szinte nincs kötődése, leginkább sodródik az életben. Időről időre előkerül a főhős tipikus középosztálybeli értelmiségi családja. Aztán csatlakozik hozzájuk a szintén értelmiségi, szintén multinál dolgozó férj. Egy felnövéstörténet záróakkordjai ezek, fél lábbal még a gyerekszobában, miközben új család van kialakulóban, annak minden fontos mérföldkövével, az elköteleződéstől az új élet születésén át az elmúlásig.

A névtelen narrátor nem veszi túlságosan komolyan magát: keserédes humorral írja le az orvosi vizsgálatot, az esküvőjét, ám a legátlagosabb helyzetekben, a legfontosabb eseményekben is megbújik némi abszurditás. A külvilág zaja ritkán és közvetetten szűrődik be, ilyen, amikor egyik munkatársa megjegyzi, drága lett a trappista, vagy amikor a főhősnek éppen aznap kérik meg a kezét, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. Kiemelt szerepet kap a szerző katolikus neveltetése, az egyik leggyakrabban visszatérő szerep a Bibliáé, de a mindennapok részeként.

A regény olyan, mint amikor egy régi ismerős mesélni kezd, hétköznapi nyelvezettel, lényegre törően, szabad asszociációkkal. A főállásban adatvédelmi jogász 2021-ben kezdett publikálni, és 2024-ben a Naspolya, elipszilonnal tervével elnyerte a Petri-díjat. ¬ Tárnoki Ágnes