Leszállókétség

Hatezer mellkasröntgen még belefér? Ha valakinek megadatik az űrutazás kalandja, akkor bizonyára igen. Nagyjából ezt jelenti a NASA által megállapított határ: egy amerikai űrhajós a teljes pályafutása alatt legföljebb 600 millisievert sugárterhelést kaphat. 

De hogy ezt miképpen mérik, illetve hogyan próbálják megelőzni a határértéken belül a hirtelen nagyobb vagy káros adagokat, azon még dolgozni kell. Eddig nem volt túl nagy a kockázat, mert űrhajósok nem hagyták el nagy távolságra és egyúttal hosszú időre a Föld körüli pályát, ahol még nem túl magas a sugárzás okozta károsodás kockázata. 

Az eddigi legpontosabb mérés éppen a Hold-utazás előkészületeinek sorába tartozott. 2022 novemberében, amikor először indult egy Orion űrhajó a Hold felé, két műnő utazott a fedélzeten: Helga egyszerű űrruhában és Zohar sugárzást gátló mellényben. Műanyag testüket úgy alakították, mintha csontok is, lágyrészek is lennének benne. A sugárzást ezernyi kristály regisztrálta. A tüdőben, gyomorban, méhben, gerincvelőben ötpercenként mérték az adagot. A visszatérés után háromdimenziós modellt lehetett készíteni a sugárterhelésről. Kiderült például, hogy a védőfelszerelés inkább csak akkor segít, amikor a napkitörések miatt átmenetileg tömegesen érkeznek nagy energiájú részecskék. Ez a jelenség sokkal inkább okozhat sugárbetegséget, mint a tartós és szintén nem veszélytelen galaktikus (a Naprendszeren kívülről érkező) kozmikus sugárzás, amelyet a kísérleti védőmellény nem befolyásolt lényegesen. 

A kockázat arányos a távol töltött idővel. Egy Mars-expedíció esetében már maga az utazás is nagyobb kitettséggel jár. A Holdon – ahol a leendő kutatóállomásokon nyilván hosszabb időt töltenének az emberek – a sugárterhelés akár ezerszer akkora lehet, mint a Földön (bolygónkat részben a légkör, részben a Van Allen-övezet elektromágneses tere védi a kozmikus sugárzástól). A pontosabb adatok néhány éve állnak rendelkezésre. A kínai Csang-o–4 kutatószonda 2019-ben tett le a Holdon egy német készüléket, amely aztán több mint öt éven át mérte a sugárzást. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy hosszabb tartózkodáshoz jól árnyékoló helyek kellenek, például holdkőzetből készülő épületek vagy természetes barlangok. 

Ha útközben történik napkitörés, ma már idejében jön az előrejelzés a Napot figyelő űrszondáktól. Ilyenkor a holdutazók (az Orion esetében) az amúgy is szűkös kapszula közepén egy árnyékolt helyre húzódhatnak, és – kissé kezdetleges módon – akár víztartályokkal és egyéb felszerelési tárgyakkal is körülvehetik magukat. 

A tökéletes árnyékolás megoldása egyelőre várat magára. Nagy reményeket fűznek a hidrogélekhez (ilyen anyagból készülnek például a kontaktlencsék). Ezek a műanyagok sok vizet tudnak felvenni, a víz pedig elég jól árnyékol.