Vincze László

Portré

2026. április 30.

Reviczky Zsolt

Vincze László

papírmerítő mester

„Sokat tanulok mind a mai napig földijeim belső derűjéből” – mondja a Palócföld háromszáz lelkes hevesi zsákfalujában, Fedémesen nevelkedett, 66 éves papíripari mérnök, a szentendrei Vincze László és Fiai papírmerítő és könyvkötő műhely alapítója. „Édesapám bányász volt, 57 éves korában meghalt, édesanyám a háztartást vezette és a három fiút nevelte, később hivatalsegédként dolgozott.” A kazincbarcikai vegyipari szakközépiskolát és a kaszárnyai szigorral működő kollégiumot – „havonta egyszer lehetett hazautazni, de azt is ki kellett érdemelni” – a Könnyűipari Műszaki Főiskola papíripari szakja követte. „A BME vegyészmérnöki karára nem vettek fel, de édesanyámnak örömöt akartam okozni egy diplomával.” Később üzemszervezői egyetemi diplomát is szerzett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. 1980-ban került Szentendrére, azóta is ez a város a választott otthona. 1985-ben önállósította magát, az indulást követő szűk esztendőkben vasúti krampácsolással, kőműves és egyéb segédmunkákkal egészítette ki családfői jövedelmét. „Nem gondoltam volna, hogy a mínusz nulláról majd egyszer piacvezető leszek, igaz, nincs is más a hazai piacon.” Külhoni megrendelői közé tartozik egyebek közt a bécsi levéltár, a brit királyi család, a tokiói papírmúzeum, a mainzi Gutenberg Múzeum, a Vatikán. Fedémesnek és Szentendrének is díszpolgára, a családi műhely 2010-ben megkapta a Magyar Örökség Díjat.

Felesége a főállású anyaság után visszakanyarodott óvónői szakmájához. „Három fiunkra vagyok a legbüszkébb, a két nagyobbik, Máté és Kristóf már be is állt mellém, illetve könyvkötőként önállósodott, Lőrinc még keresi a helyét.” Korábban néptáncolt, de azt a munka maga alá temette. „Már ötévesen tudtam olvasni, azóta is ez az egyik legkedvesebb időtöltésem.”

¬ Huszonhat évesen a fejébe vette, hogy a munkahelyét odahagyva belevág a papírmerítés ősi, kétezer éves mesterségének önálló művelésébe. 1985-ben ez azért eléggé meredek ötletnek tűnhetett.

Csodapóknak néztek, az biztos, ki is nevettek. A Papíripari Vállalatnak tizennégy gyára volt akkor, én két főiskolai barátommal együtt szerettem volna dolgozni, így kerültünk épp a szentendreibe ifjú titánként – „ti tán tudtok kezdeni velük valamit”, értesültünk utóbb a kevéssé mitológiai fogalommagyarázatról.