A törvény nevében
A nemzeti együttműködés rendszere mint olyan megszűnt, és ha majd néhány hónap múlva Rétvári Bence is felfogja ennek lehetséges következményeit, egyértelművé válik, hogy három irányból érdemes a rendszer maradványainak bontásához fogni, mint az már körvonalazódott is az új kormány útkeresése során: a Nemzeti Vagyon-visszaszerzési Hivatal a lopott vagyon (lágyabban megfogalmazva: a hathatós segítséggel, de közpénz jellegét megszüntető magánvagyon) esetleges begyűjtésével foglalkozik, ezzel párhuzamosan, talán inkább enyhén beelőzve, zajlik a Fidesz kesztyűs bábjainak presszionálása az elmenésre, majd ez a folyamat nyilvánvalóan határozottabbá válik, és a maximális törvényesség mellett, de elkerülhetetlen kirúgásuk mintegy tárgyiasul, hiszen szimbólumai voltak a kontraszelekciónak, a pszichotikus szervilizmusnak, a választók szemében ők testesítik meg a drillt, nem maradhatnak pozícióban, semmilyen körülmények között sem lehet kihagyni a jelzést, hogy korrupt diktatúrákat szolgálni nem életbiztosítás, mert felelősségre vonás, de legalább eltávolítás jár érte jobb esetben, a harmadik front pedig a NER működtetőinek, haszonélvezőinek elszámoltatása a hatályos törvények alapján. És ezen utóbbi tétellel némi gond van, mert persze, hatályos jog és törvényességi felügyelet, de a nép oly’ egyszerű fiai és lányai inkább azt szeretnék, ha két dán kézilabdázó nő felváltva csapkodná őket orcán egy lazaccal, még ha ez elsőre nem nagyon illeszthető a magyar jogrendszerbe, de elvégre ünnep van, minek szőrszált hasogatni, ha ünnepelhetünk is, lazacot pedig a norvégok küldenek, amennyit csak akarunk.