Sándor-palota-forradalom

„Kifejezni a nemzet egységét” – ez lenne a mindenkori államfővel kapcsolatos legfontosabb elvárás, aminek Sulyok Tamás elődei közül sem sokan, és ők is inkább csak pillanatokra tudtak megfelelni.

Plagizált kisdoktorijának leleplezésével a HVG-nek tevőleges része volt Schmitt Pál bukásában, a jelenleg hivatalban lévő Sulyok Tamással kapcsolatban pedig nálunk olvashattak először arról, hogy – szemben az általa emlegetett családi legendáriummal – apja nem hős, hanem virtigli szélsőjobbos volt. Tóta W. Árpád publicistánk a mostani elnök súlytalanságát egy olyan kifejezésbe sűrítette, amit maga Sulyok tett még szélesebb körben ismertté, amikor bejelentette: őt nem ildomos „egy szatyor fingnak” minősíteni. Habár az aktuális köztársasági elnök ténykedéseit elemző írásainkban gyakran fogalmaztunk meg erős kritikát, nem ezek a cikkek, sokkal inkább maguk a szereplők voltak azok, akik hatékonyan rombolták az intézmény és mindenkori vezetője tekintélyét.

A HVG még bőven fekete-fehérben jelent meg, amikor az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon megál­lapodás született a köztársasági elnök közvetlen választásáról. Az akkor még liberális és referendumpárti Fidesz azonban (az SZDSZ-hez hasonlóan) nem írta alá az egyezséget, mivel attól lehetett tartani, hogy ha a nép választana, akkor az MSZ(M)P-s Pozsgay Imre lenne a befutó. A témában (is) tartott „négyigenes” referendum máig ható következménye, hogy az államfőt a parlament választja.

Az eddigi köztársasági elnökök sokféle karaktert képviseltek. Az ’56-os elítélt Göncz Árpád például államfői működése kezdetén az MDF-kormány alkotmányos ellensúlyaként lépett fel, második ciklusában azonban – egykori SZDSZ-esként, politikailag hazai pályán – a hangos konfliktusokat kerülő „Árpi bácsiként” igyekezett ellátni feladatát. Mádl Ferenc – akit Orbán Viktor tukmált rá az államfőjelölés jogát a koalíciós szerződésük alapján Torgyán Józsefet megillető kisgazdavezérre – a precíz szakjogász államelnök szerepét alakította. Sólyom László megkísérelte feltámasztani a rendszerváltás háttérbe szorult örökségét, a nyolcvanas évek természet- és környezetvédő eszméit. 2010-ben azonban az őt túlságosan önjárónak ítélő Orbán Viktor nem adott neki újrázási lehetőséget.

De hiába akart ezek után biztosra menni, a legmagasabb közjogi pozícióba hozzá, illetve a Fideszhez kötődő embereket helyezve, a fagyi többször visszanyalt. Schmitt Pál beiktatásával olyan fideszes politikus került az „álamfői” székbe, aki – túl azon, hogy saját tisztségét sem tudta egy vendégkönyvben helyesen leírni – maradéktalanul teljesítette a rászabott pártfeladatot: az elnöki poszt légiesítését. Áder János, a pártalapító mesterhármas tagja, majd később Novák Katalin is a Fidesz első sorából katapultált a Várba. Előbbi azt ígérte, ha száz jogsértő törvényt terjesztenek elé, százszor fogja visszautasítani, mégis rendre zöld utat adott a jogállamiságot kikezdő törvényeknek. Novák annyira beleszeretett a hivatalba, hogy saját magára épületként, „Sándor-palotaként” hivatkozott, és arra is hagyta magát rábeszélni, hogy a pedofilsegítő Kónya Endrét mentesítse a büntetése alól. A kegyelmi botrány miatti lemondása után alig néhány órával Orbán már az utódát, Sulyok Tamást is megnevezte. Ez plasztikusan jelezte, hogy az elődök által kiüresített kereteket nem különösebben nagy kihívás betölteni, hiszen csak egy ember elvárásainak kellett e poszton megfelelni: Orbán Viktoréinak.