¬ Honnan a kígyók, madarak, az állatvilág szeretete?

Fantasztikus volt a dombóvári vasutas óvoda: igazi vadregényes udvara volt, fehérgólya-kolónia élt a több száz éves tölgyeken. Apám mesélte, hogy egy amerikai segélyből maradt nagyon drága csípőfogóját egyszer elcseréltem egy csigára, és amikor a csiga nem bújt ki, vissza akartam cserélni, nagy botrány volt. Az általános iskolában Nagy Sándor tanár úr volt, aki ’80 tavaszán megalapította az MME dombóvári helyi csoportját, amelynek alapító tagja lehettem. Voltak madárgyűrűző táborok, illetve az egyesület vezetőségi ülései, ahova elvitt, és a nagyok között ültem egyedüli gyerekként, segítettem mosogatni, és járhattam a pusztát akár egyetemi tanárokkal, tudós emberekkel. Pár ilyen év után pedig nagyot néztek még a terepen dolgozó, de madarakkal kevésbé foglalkozó, akár biológusok is, hogy a táborok kis nyüzüge fiataljai mennyit tudnak és mesélnek a látogatóknak a terepi madártanról, tudományos nevén nevezik a látott madarat. A madarászat és a madártani egyesület volt az, amely felnevelt, nagyon sok szempontból az MME volt a valódi családom.