A radikális és a mérsékelt szavazók egyidejű megszólításának kísérletével a lehetetlenre vállalkozik a Fidesz, de a siker érdekében még a párt alapszabályát is átírják a szombati kongresszuson. Orbán Viktor vezető pozíciója – nyilvánosan – ma még megkérdőjelezhetetlen.
Sulyok Tamás mellett demonstrálók. Kevesen is voltak, és nincsenek is elegen
Lakos Gábor
MegújulásFidesz-módraanno
„Zárjuk le a tegnap vitáit, mert a tegnap vitáit nem lehet megnyerni” – fogalmazta meg Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusára készülve. Ez jó két évtizede, a kétezres évek elején történt, pártjának a 2002-es, az ideinél kisebb választási vereségét követően. Az, hogy húsz évvel később, a most hétvégi kongresszuson megismétlődik-e a koreográfia, és minden marad a régiben, rövidesen kiderül. Ahogy az is, visszaforgatható-e az idő kereke abban az értelemben, hogy míg 2002 után a pártpolitizálás súlypontjai a párt alapszabályában – Orbán akkori kérésére – a települések, megyék helyett a választókerületekre helyeződtek át, most épp ennek a visszacsinálását kéri a tagságtól újra megerősítést váró elnök.
Hogy nincs új a Fidesz-nap alatt, azt az is jelzi, hogy a konzervatív értelmiségiekből álló Nemzeti Kör tagjai már a 2002-es kormányváltás után abban látták a „polgári erők” választási vereségének egyik legfőbb okát, hogy „túl sok döntés került a miniszterelnök hatáskörébe (...) és ez téves döntések esetén megnehezítette a módosítást”. A kormányfőiből a pártvezetői székbe visszatért Orbánnak a 2003-ban tartott kongresszusok mégis akkora hatalmat adtak a kezébe, mint előtte még soha. Az Orbán tévedhetetlenségének dogmájára alapozva átformált alapszabályba ekkor került bele az a kitétel, hogy a választókerületi elnökök egyben a párt helyi képviselőjelöltjei is lesznek, akiket az elnök nevez meg (azóta is ez a gyakorlat élt). De Orbán szerepének felértékelődését jelentette az is, hogy a korábbi nagy létszámú elnökség szerepét egy szűk, operatív elnöki testület vette át: az ötös fogatban rajta kívül Kövér László választmányi elnök és Áder János frakcióvezető mellett csak Pokorni Zoltán és Schmitt Pál jutott szerephez. Ennek a kemény magnak a befolyását, hatáskörét a kibővített elnökség sem csorbította, amelyben az operatív vezetés tagjain kívül helyet kaptak a partnerszervezetek (a Fidelitas mellett az akkori szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség) elnökei, illetve a Fidesz különböző tagozatainak vezetői. Efféle „felduzzasztás” most is szerepel a tervekben, ám hogy ez mennyiben növelné a pártszervezet hatékonyságát, az erősen kétséges.
Az idei kampányban a polgári körök újjáélesztése (Harcosok Klubja, digitális harcosok) sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így most az a terv, hogy a – korábbi években anyagi függőséggel kézben tartott – nagy egyházak szervezeti keretein (plébániák, gyülekezetek) keresztül próbálnák megszervezni „az ellenállás kis szigeteit”. A HVG információi szerint arról próbálják győzködni a klérus tagjait és a híveket, hogy mivel úgyis rövid életű lesz a Tisza-kormány, nem érdemes különösebb energiákat fordítani az új hatalommal való együttélésre, csak ki kell várni azt a pár hónapnyi „szűk esztendőt”.
