Vélemény
Búcsúlevél
Már két komoly tüntetés is lezajlott az új kormány ellen – próbálta megindokolni létét az egykori állampárt képviselője, miközben a látottak alapján a Fidesz és megmaradt hívei egyáltalán nincsenek közfeladatok ellátására és közszereplésre alkalmas állapotban, megnyilvánulásaik láttán a legliberálisabb bíró sem engedné őket vissza a ringbe. Nyilván önöknek is megvan az a mozdulat, amikor a tántorgó ökölvívó megpróbál úgy tenni, mintha képes lenne folytatni a mérkőzést, azonban a döntnök sajnálkozva jelzi, hogy ennek bizony vége, megítélése szerint a továbbiakban nem képest védekezésre, és ha még egy balhorgot bekap, akkor az végzetes lehet.