Újratervezés
2876. Ezzel a kóddal tudja birtokba venni új otthonát a kiválasztott. A hófehér – kívül-belül átfesteni tilos –, nem túl jó anyagok felhasználásával készült lakókocsiban szűkösen elfér két felnőtt és két gyermek. Elvben mindenkinek jár, aki természeti katasztrófa következtében – mint a Kaliforniát felperzselő tűz, a Katrina hurrikánt kísérő szökőár – elveszítette mindenét. A földönfutóvá vált emberek a Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség megrendelésére százezerszámra készült, 30 négyzetméteres, díszes alumínium- vagy fafellépővel ellátott utánfutókban korlátozott ideig tartózkodhatnak. Ilyenben él Dusty (Josh O’Connor), az Újratervezés főszereplője. A férfi marhatenyésztő; egykor a cowboyok táplálták, ma gigantikus üzemek etetik Amerikát. Amikor Dustyt földönfutóvá teszi a tűzvész, megsemmisítve a házát, a farmját, nem csak az identitása ég el – szimbolikusan a múlt is hamuvá válik. A férfi élete olyan, mint a tanmese, amit – már az anyjával élő – kislánya, Callie-Rose (Lily LaTorre) olvas fel az iskolai tabletjéről a tűzhatáron túli város bezárt könyvtára előtti parkolóban, ahol még elérhető az ingyenes net. A mesében William cowboycsizmája arról nevezetes, ha felhúzza, bárhová eljut. Egy nap azonban elillan a varázserő, és ha nem sikerül visszaszerezni, soha nem ér oda, ahová szeretne. A coloradói Max Walker-Silverman író-rendező személyes élményeken alapuló filmje csendes modern cowboyának nem elég a szókincse ahhoz, hogy kifejezze az érzelmeit, de az is meglehet, hogy azért szűkszavú, mert az energiáit másra tartogatja; nemcsak a saját életét kell újraterveznie a semmiből, hanem azokét is, akiknek a letelepedés, a biztonság, a megnyugvás helyett az örök vándorlás lett a kényszerű életformájuk; és ebben nincs semmilyen romantika. „Tégy jót, akivel csak tehetsz” – így áll Dusty szépanyjának emlékkönyvében. Az Újratervezést átitatják a felejthetetlen dolgok emlékei, és megannyi tett, amelyek Amerika valódi hőseit dicsőítik. ¬ Ligeti Nagy Tamás
Angyal szállt el…
Szentendrén a XVIII. századi Paulovics-ház vadregényes udvarán gombos cipőben légies, kopasz angyal tűnik fel egy karcsú oszlop tetején. Alatta Anna Margit földi maradványai – őt 1991-ben ott helyezték örök nyugalomra. Az alkotást a fia, Péter Vladimir Munkácsy-díjas ötvös- és szobrászművész készítette, és a művésznő valóságtól elemelt, angyalokkal teli világa árad belőle. Ebben a házban nyílt meg még 1984-ben az Ámos Imre – Anna Margit művészházaspár emlékmúzeuma az Anna Margit tulajdonában lévő művekből. A kettős életmű bemutatásán túl az volt az alkotásokat a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának adományozó művésznő szándéka, hogy a második világháború idején munkaszolgálat közben eltűnt Ámos Imre megmaradjon az utókor emlékezetében.
Az épület állapota 2015-re annyira leromlott, hogy már nem tette lehetővé a felbecsülhetetlen értékű, eredeti műalkotások biztonságos kiállítását. Évek óta a Ferenczy Múzeum Centrum kezdeményezte a fenntartása alatt álló emlékmúzeum felújítását, korszerűsítését, ennek eredményeként a Múzeumok Éjszakáján ismét megnyílt az épületnek egyelőre csak az emeleti szintje. Ahhoz, hogy a két művész életműve méltó módon újra megtekinthető legyen, még számos munkálatra szükség van a ház földszinti részén.
Közel háromszázötven Ámos Imre-műtárgyat és kétszáznegyven Anna Margit-alkotást őriz a Ferenczy Múzeum Centrum. Az Ámos Imre születésének 120. évfordulóján, 2027-ben, a MűvészetMalomban megrendezendő emlékév bevezető programjaként értékelhető az Angyal szállt el... című kiállítás – négy kortárs művész traumafeldolgozás-reflexiója, amivel Ámos Imre és Anna Margit szellemiségét megidézik. A magyar Chagallként is emlegetett Ámos Imre tragikus sorsa szerelmét, művésztársát, feleségét egy életen át gyötörte. A veszteség, a gyász, a fájdalom sajátos traumafeldolgozása volt a részéről, hogy álomszerű víziókkal, nem e világi figurákkal, leginkább angyalokkal népesítette be a festővásznat. Mindkettőjük élete és művészete a holokauszt és háborús pusztítás traumájában fogant.
„A művészet restauráció, az alapgondolat az, hogy megjavítsuk azokat a sérüléseket, amelyek fájdalmat okoztak az életben, és hogy a töredezettségből, amit a félelem és a szorongás idéz elő, új egészet alkossunk.” A hatalmas kültéri installációiról ismert francia-amerikai Louise Bourgeois művészetfelfogását hívta segítségül Szabó Noémi, a kiállítás kurátora. Az alkotói útkeresésben innovatív művészeket kértek fel különböző korosztályokból, hogy arról valljanak, miként dolgozhatók fel és tehetők hozzáférhetővé művészeti eszközökkel az egyszerre történelmi és mélyen személyes traumák. Bukta Imre installációja a vidéki közösségek felbomlását és a kollektív emlékezet jelentésvesztését vizsgálja. Fajgerné Dudás Andrea installáció, videó, festmény műegyüttesében beszél gyászról, amit nemrég, hirtelen elhunyt férje elvesztésével élt át. Szabó Klára Petra az egyedüllét, az izoláció motívumait fűzi képsorokká, míg Flohr Zsuzsi saját családtörténetén keresztül dolgozza fel a holokauszt transzgenerációs örökségét. Két portréfilm, köztük a Petényi Katalin és Kabay Barna készítette Ámos Imre, az apokalipszis festője, valamint dokumentumok és fotók idézik fel a művészházaspár kivételes alakját. ¬ Szentgyörgyi Rita
Darvasi László: Az első izlandi hóregény
Az irodalomtörténetbe kizárólag úgy lehet bekerülni, hogy valaki ír valamit. Ha elsőre nem sikerül, tovább kell próbálkozni. Joseph Jourbert-t nem érdemes követni: ő annyit gondolkodott az első könyvén, hogy 70 évesen úgy hunyt el, hogy akár egyetlen szót leírt volna, és még arról is elfeledkezett, hogy írni szükséges. Egy novella megírásához ötlet és tehetség szükséges. Ha egyik sincs, más munka után kell nézni. Szintén fontos, hogy a legjobb történetek benne vannak a Bibliában, a Gilgamesben, a Dekameronban, a további mindent pedig megírta Chaucer, Boccaccio, Poe, Guy de Maupassant és sokan mások. Viszont még senki sem alkotta meg a novella-világtörténetet, a novellák novelláit novellákban elbeszélve.
Darvasi László megtette. A szándék, a novella enciklopédiába rendezése persze az olvasóval összekacsintó fintor, a szemünk előtt játszódó kísérlet Krisztus előttről és Krisztus ténykedése közben. Darvasitól nem állnak távol a nagy formák, legutóbbi regénye, a háromkötetes Neandervölgyiek 1700 oldal, meglehet, miközben az olvasó az éppen most megjelent novelláskötetben a TikTok című szövegnél tart, Darvasi írja a Neandervölgyiek folytatását. Az első izlandi hóregény – borítóján a Déli-sark felé tartó Scott kapitány fotójával, ami az 1948-as angol játékfilmből való és a Delta című televíziós műsor főcímében is szerepelt –, expedíció a világ meghódított vagy még meghódítandó pontjaira. Az utazás olykor csalódás, mert ha valaki elsőként jár ott, veszélyes lehet, máskor meghökkentő, a legtöbbször mindkettő, hol tényeken alapszik, hol hallucináció.
A címadó szöveget, Az izlandi hóregényt külön erre a célra készített fagyasztóláda őrzi, így ha azt kinyitják, azonnal megkezdi a haldoklást. A kérdés az, van-e az az olvasási sebesség, amivel legalább a hóregény első fejezetének végéig el lehet jutni. A gyűjtemény előhangjaként jelzi, mire kell felkészülni. Mindenekelőtt minimum 65 oldal/óra olvasási sebességre. Ha a tempó csökken, a kockázat nő: leolvadás, esetleg teljes szövegvesztés. Darvasi novellagyűjteményének a kárenyhítés is az egyik célja. A másik éppen az átélhetőség újra és újra, képek, furcsa és ősi események felvillantása, Tunguz becsapódás és tunguszkák. Mivel az emberi élet véges, csalogató beszállni egy időgépbe, amit ide-oda ugorva egy kelekótya kapitány programozott be.
Még jó, hogy ezeknek a szövegeknek a visszafagyasztása nem tilos – pontosabban: nincs erre vonatkozó szerzői utasítás. Bár Hemingway szerint – asztaltáncoltatás vele a Hemingway újratöltve című montázsban – a novella amolyan ujjgyakorlat, addig sincs az író ujja a ravaszon. Goethe, aki mégiscsak isteni színjátékokat írt, az úton lévők szórakoztatására való. A szerénység indokolatlan – Goethe a Die Horen (A kurva) folyóiratba küldte meséit, amelynek az alapító-főszerkesztője Friedrich Schiller volt. Megengedett a történelmi bejegyzés is. Egy kép a múltból, egy elkeseredett felkészülés a kedvenc bosszúra (Ilyen a boksz), ami valójában Ambrose Bierce-t idéző megtorlás, vagy a hapcik és kukák lemészárlásának oka az egykori csehszlovák–keletnémet határon, ahol olcsóbb volt a cigaretta és a sok mindenre kapható lányok (Kertitörpe-gyilkosságok). A kelet-európai könyvespolcról itt van újratöltve a hrabali Holecskáné strandlabdája, a tengerentúli mesterektől a nagy amerikaiak, Gabriel García Márquez, Vargas Llosa és így tovább.
Mivel az Encyclopedia Britannica is használja a mesterséges intelligenciát, Darvasi is szóba áll a világszerkesztőséggel. Az AI így válaszol arra a kérdésre, mi az a novella?: „A szó a latin fictio szóból származik. Rövid, fikciós elbeszélések.” Ez nem sok, de kiindulásnak jó. Az író képzeletét is megmozgatta, sőt a Beszélgetés az AI-jal című novellában előre bejelentett gyilkossági kísérlet során elmegy a legmesszebbre: „Arra gondoltam, megöllek téged. Nem tudom, szabad-e, nem tudom, lehetséges-e egyáltalán.” Az AI természetesen válaszol. ”Irodalomtörténeti pillanat tanúi vagyunk, kérem” – mondja Dámaso Alonso A barcelonai előadásban. „Borges se mondana mást. Cortázar helyeselne!” És tudják, miért? Mert az olvasók elárulták a novellát, nem olvasnak eleget. Aztán, amolyan végszóként, don Alonso kijelenti, csak viccelt: „A novella nem hal meg.” ¬ Ligeti Nagy Tamás
Pion István: A Búbánat-völgyön át
„Szűz Mária, haver! Imádkoznom kell! Urunk és Istenünk, Mennyei Atyánk, íme szaros kis gyermekszolgád végre színed elé merte tolni önnön valójában a nagy pofáját, most, lám, mégis úgy reszket a félelemtől, mint egy kislány, akit éppen megfosztanak a szüzességétől.” Ferences szerzetes „imádkozik” így a középiskolás kollégista előtt, amikor a diákot a prefektusi szobájába hívja gyónás helyett beszélgetni, mert ellopott egy tábla csokit, ám szavai durva szexualitásba torkollanak. A „fiatalúr” – ahogy a diákot szólítja az elöljáró – később ugyaninnen lép le, emlékezetéből ugyanis előkúszik egy múltbéli bazsarózsaágyás rémképe. A fiú rossz tanuló, már az előző hatosztályos gimnáziumban is annyi igazolatlan órát szerzett, annyi fegyelemsértést követett el az ottani koedukált kollégiumban is – nyilván önkéntelen válaszul az őt ért megaláztatásokra –, ami miatt kirúgnák, ha nem menne át az egyházi iskolába. A ferenceseknél szertornaeredményei és szavalótehetsége menti meg a bukástól. Nem tudni, mi a baj vele, vidékről, szerető családból érkezett, és ő maga sincs tisztában tettei okával és azzal, miért szürkül el olykor körülötte a világ, vesz erőt rajta a szédülés, és veri ki a verejték, ha meglátja a bazsarózsákat. Lefagyásnak nevezi a pszichiátria az embernek az erőszakra adott efféle, akár évtizedekig is eltartó memóriavesztéssel járó reakcióját. Akár ismeri valaki a szerzőnek a médiát és a bíróságot is megjárt személyes történetét, akár nem, fikciónak fogja érezni a szikár mondatokban fogalmazott, a drasztikus diákzsargont szürreális képekkel egybekapcsoló szomorú felnövekvésregényt. A cím szimbolikus, de konkrétan utal a cselekmény helyszínére: a Búbánatvölgy Esztergom külső természetvédelmi része. ¬ Mátraházi Zsuzsa