A választások után nagy karriert befutott Gajdics-tangós videó óta sokan, sokféle helyzetben használják a kognitív disszonancia kifejezést. De ismerjük-e a jelentését? Mikor és hogyan éljük át ezt az érzést a hétköznapok – nem politikai természetű – döntései során?
Könyvajánló
David McRaney: Rejtett énünk – Az önbecsapás 48 módja
HVG Könyvek
328 oldal
Példákazönbecsapásra*
Nem vagyunk tudatában, mennyire nem vagyunk tudatosak.
¬ Tények helyett inkább önigazolást keresünk.
¬ A véletlent inkább megmagyarázzuk, mint elfogadjuk; eltúlozzuk a véletlen egybeesések jelentőségét.
¬ Azt hisszük, hogy önmagunkat nem csapjuk be, meg tudjuk magyarázni az érzéseinket.
¬ Hamarabb elhisszük a könnyebben elérhető információkat.
¬ Ha tömegben vagyunk, másoktól várjuk a megoldást.
¬ Tekintélyekre hivatkozunk tények helyett.
¬ Azt gondoljuk, csak mások befolyásolhatók.
¬ Igazságosnak tartjuk a világot, ha nekünk kedvez a szerencse.
¬ Úgy véljük, az egyéniségünk megvéd a konformizmustól.
¬ Azt hisszük, hogy a döntéseinkben nem vagyunk manipulálhatók.
¬ Kifogásokat keresünk és találunk, hogy elkerüljük a kudarc kockázatát.
¬ Mások megismerése helyett inkább előítéleteinkre hallgatunk.
¬ Azt hisszük, objektíven tudjuk megítélni a minőséget.
*Forrás: David McRaney: Rejtett énünk – Az önbecsapás 48 módja (HVG Könyvek, 2013.)
