Veszélyes recept a felhőben
Amerikai pszichó
Eddig csak Észak-Amerikában és Ausztráliában pusztítottak, most Dél-Európában is megjelentek a tűzviharfelhők. Legalábbis a francia illetékesek szerint ott mindeddig példátlan volt ez a jelenség, az idén viszont két esetre is illik ez a leírás. A második alkalommal ráadásul megjelentek a felhőkben olyan villámok is, amelyek újabb hasonló tüzet gerjesztettek. Tudományos nevükön ezek a felhők a pirokumulonimbuszok. Ausztráliában Fekete Nyár néven emlékeznek arra, hogy 2019–2020-ban ilyen tűzviharok képesek voltak átlépni folyókon, széles utakon, tűz elleni védősávokon. Most a francia tűzoltók is megtapasztalták, hogy ezeket a tüzeket nem lehet megfékezni a megszokott eszközökkel, például árokásással vagy ellenőrzött tüzekkel. A tűzviharok olyan magasságokat érhetnek el, mint egy kisebbfajta vulkánkitörés.
Jason Müller lipcsei klímakutató, aki számítógépes szimulációkkal vizsgálja az ilyen felhőket, arról beszélt a német Spektrum tudományos magazinnak, hogy a tűzviharok kialakulásához a különösen magas hőmérséklet mellett a légkör egy bizonyos, labilis állapotára is szükség van. Szántóföldeken, mezőkön nem valószínű, hogy kialakulhat a tűzviharokat keltő magas hőmérséklet, erdőkben viszont elősegíti a veszélyes helyzetet, ha sok és száraz biomassza – aljnövényzet, avar – gyűlik össze. Bár a francia tűzoltóknak vagy a kitelepített lakóknak szinte mindegy, Müller szerint egyelőre csak valószínű, hogy Bordeaux környékén is pirokumulonimbusz pusztított. A bizonyosságot a műholdfelvételek értékelése fogja megadni.
A pirokumulonimbuszokat nemrég ismerték fel a szakértők. Az 1990-es évek végén amerikai kutatók aeroszolok – a levegőben lebegő apró részecskék – különös halmozódására lettek figyelmesek. Először vulkánkitörés hatására gyanakodtak, de miután nem akadt számításba jöhető tűzhányó, végül rájöttek, hogy erdőtüzek következményét észlelték. A pirokumulonimbuszok gyakoriságáról a szakértők még keveset tudnak, mert a jelenség gyakran lép fel gyéren lakott területeken; a tanulmányozását is inkább a műholdfelvételek tették lehetővé. Valószínű, hogy világszerte évente száz körül van az ilyen jelenségek száma. A légkör magasabb rétegeibe kerülő koromrészecskék hónapokon vagy akár éveken át ott maradnak, meg is kerülhetik a Földet. Ez pedig már olyan hatás, hogy a klímamodellekben is figyelembe kell majd venni.
