Bűnésbánat
A kijózanodás és a már-már hisztérikus aggódás jelei egyaránt megfigyelhetők egyházi körökben a választás óta. A kormány ígéri, az érintettekkel együttműködve úgy alakítják át a jogi kereteket, hogy megszűnjön az a függőségi viszony, ami a NER alatt az állam és az egyházak kapcsolatát jellemezte.
Megkérte az Orbán-kormány a támogatások árát
Akézbőletetésböjtje
„Vajon elősegítette az elmúlt másfél évtizedben a magyarországi keresztény egyházak jézusi misszióját a szoros szövetség az államhatalommal? A jelentős állami támogatások biztosították hozzá az anyagi és az intézményi eszközöket, de kérdés, hogy közben az egyházak nem tévesztették-e szem elől küldetésüket, nem veszítették-e el tekintélyüket, és nem adták-e fel önazonosságukat” – írta Heidl György Egyházak a politika baráti ölelésének fogságában címmel a Szemlélek.hu keresztény portálon idén tavasszal. Akkor még ő sem tudhatta, hogy nem sokkal később a Tisza-kormány egyházügyi államtitkáraként kap majd lehetőséget annak bizonyítására, hogy létre lehet hozni olyan együttműködési formát az állam és az egyházak között, amelyben egyik fél sem érzi vesztesnek magát. És – nem utolsósorban – olyan időszak köszönt be Magyarországon, amelyben egyetlen hívő (legyen az keresztény, zsidó, buddhista, Krisna-tudatú) vagy ateista állampolgár sem érzi magát másodrendűnek a saját hazájában a világnézete miatt.
Azt sokan és régóta feszegették egyházi berkeken belül és kívül egyaránt, hogy az elmúlt 16 évben valami nagyon félrement az állam és az egyházak kapcsolatában. Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát szavait idézve: az állam egyeseket „túlszeretett”. Voltak, akik egy-két kormánykritikus megnyilvánulásuk miatt átmeneti időre „büntibe” kerültek (például a pénzosztásokból gyakran kimaradó evangélikusok), és olyanok is, akiket a hatalom egyenesen kivéreztetett (mint az Iványi Gábor-féle MET-et).
Jól látszott, hova vezet ez az önsorsrontó stratégia, ám változás még akkor sem jött, amikor a 2021-es népszámlálásból feketén-fehéren kiderült: a népesség-összeírások hazai történetében épp akkor kerültek először kisebbségbe a magukat valamilyen vallási felekezethez tartozónak vallók, amikor száz éve nem látott pénzbőség zúdult az egyházakra. Utóbbiak függőségben tartására a hatalom – Sólyom László már leköszönt köztársasági elnök találó megfogalmazását idézve – az egykori Állami Egyházügyi Hivatal helyett a Pénzügyminisztériumot használta.
A pénzbőség (Beer Miklós korábbi váci püspök szerint „arra is kaptunk pénzt, amire nem kértünk”, „állványimádók lettünk”), illetve a jézusi tanítással látszólag egybecsengő üzenetek (a hagyományos családmodell támogatása, a homoszexualitás „népszerűsítésének” tilalma) hatására sokan szem elől tévesztették, hogy küldetésük nem egyes pártok támogatóihoz szól. A papság egy része a hallgatásával vagy épp a kormánypropaganda szólamainak felerősítésével a hatalom cinkosává vált. Akik pedig – nem is kevesen – a kormány bírálataként is értelmezhető kijelentéseket tettek, hamar a szőnyeg szélén találták magukat. Mint például Németh László esztergomi plébános, aki a Trianon-emlékévben annak ellenére nem kondította meg június 4-én a bazilika harangjait, hogy a kivonuló közmédia ezt élőben akarta közvetíteni.
Érkeztek a telefonok a Miniszterelnökségről például az egyházi iskolák fenntartóihoz is, amikor tanáraik szolidaritásból csatlakoztak az állami iskolák tüntető pedagógusaihoz. A „baráti” figyelmeztetés egyértelmű volt: az egyedi kormánydöntésekkel megítélt fejlesztési forrásokat, ahogy adták, ugyanúgy vissza is tudják vonni.
Iványiékavártán
Kért, de nem adtak neki
Meghívást kapott a kormányfő eskütételére Iványi Gábor, aki élt is a lehetőséggel. A frissen kinevezett egyházi ügyekért felelős államtitkár, Heidl György egyik első útja a békásmegyeri parókiára vezetett. Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke is meglátogatta otthonában az idős lelkészt, akit a politikusok mindannyian együttérzésükről biztosítottak. Egyházának, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) utalta át Wáberer György vállalkozó azt a 100 milliós adományt, amit a Tiszának szánt, ám amit a párt a választások után visszautalt. A Tisza Párt elleni titkosszolgálati műveletet leleplező Szabó Bence rendőr százados is nekik adta a kirúgása után összejött 280 milliós adomány nagy részét. Bár szép szavakból, gesztusokból minden napra jut egy – a MET egyházi jogi státuszának helyreállítása továbbra is várat magára. A kormányzati szándék ugyan megvan hozzá, ahogy arra is, hogy Iványiék visszakapják az elmúlt években tőlük elvett, bezáratott, a normatív támogatások híján anyagilag kivéreztetett mintegy tucatnyi oktatási és szociális intézményét, ám „Isten malmai lassan őrölnek”.
Balog Zoltánnak e téren is lenne miért bocsánatot kérnie. Ő volt az illetékes miniszter, amikor a MET az egyházi státusz visszaszerzésének minden feltételét teljesítette, ám Balog addig fektette a papírokat, míg a parlament úgy módosította a feltételeket (részben az egyszázalékos adófelajánláshoz kötve az elismerést, amely lehetőségből ugyanakkor a MET-et kizárták), hogy Iványiék ne nyerhessenek bebocsátást a költségvetési támogatásokra jogosult felekezetek paradicsomába. Mint Gábor György filozófus találóan fogalmazott: a MET körül különösen kegyetlen körkörös helyzetet hoztak létre Orbánék, hogy Iványiékat büntethessék. „Az állam előbb elvette az egyházi státuszt, majd a státuszvesztés következményeit kezdte feltételként számonkérni. Előbb meggyengítette az intézményi, finanszírozási és működési alapokat, majd az így előálló állapotot használta fel annak igazolására, hogy az érintettek nem illeszkednek megfelelően a rendszerbe.”
Úgy tudni, az új kormány nemcsak Iványiék helyzetét akarja mielőbb rendezni, de tervbe vette az egyházügyi törvény átfogó módosítását is. Ez a MET-nek biztosított jóvátételen felül egyszersmind garantálná, hogy – papíron akármennyire is jogszerűnek tűnik – még egyszer senkivel ne lehessen megtenni azt, amit Orbánék Iványiékkal műveltek.