Hajdu Márton

Portré

2026. augusztus 20.

Reviczky Zsolt

Hajdu Márton

az OGY külügyi bizottsági elnöke

„Már az általános iskolában is jó szerencsét köszöntünk, nem pedig jó napot” – emlékszik vissza tatabányai gyermekkorára Hajdu Márton, az Országgyűlés (OGY) külügyi bizottságának elnöke. A Tisza Párt 48 éves politikusa tipikus tatabányai családban nőtt fel: a dédapja vájár volt, a nagyapja és édesapja ugyanott, irodában dolgozott. A bátyjával együtt egy panellakásban gyerekeskedtek. „Nem voltunk gazdagok, de sosem szenvedtünk hiányt semmiben.” A nagymamája hatására a péntekeket katolikus hittannal, a vasárnapot misén töltötte, „ennek is köszönhetem, hogy át tudom érezni az emberek gondjait”. Kémiatanárnője beszélte rá, hogy vegyen részt a két tannyelvű felvételin, így került a Trefort Ágoston szakközépiskolába, ezzel együtt budapesti kollégiumba. A pályaválasztása is ott dőlt el: „Egy lakótárs kölcsönadta a közgazdaságtan-tankönyvét, én pedig rájöttem, hogy jobban érdekel, mint a számítástechnika.” A Külkereskedelmi Főiskola, majd a Pécsi Tudományegyetem után külföld következett: „Nem azért, mert itthon rossz volt, hanem mert úgy éreztem, menni kell.” Tanult Hollandiában, ösztöndíjjal kijutott a washingtoni Georgetown Egyetemre is. Magyarország EU-csatlakozásával párhuzamosan tette le az uniós versenyvizsgát, 2005-ben már Brüsszelben dolgozott, miután „körülbelül 500 helyre” küldött álláskereső e-mailt. Az Európai Bizottságban tisztviselő lett, onnan 2011-ben a magyar állandó képviselet (ÁK) következett, kezdetben a féléves soros magyar elnökség szóvivőjeként. 2015-ben visszament az Európai Bizottság tudományos kutatóközpontjába, majd a főtitkárságra. 2024-ben lépett ki, hogy a Tisza EP-delegációjának kabinetfőnöke legyen.

Országgyűlési képviselővé választása óta Budapest és Brüsszel között ingázik, a szerettei Belgiumban maradtak. Futással kapcsolódik ki.

¬ Kalandvágyból hagyta ott a kiszámítható uniós tisztviselőséget 2011-ben?

Ha 2011-ben nem jön a magyar elnökség, és egy barátom nem adja be a sajátja mellett az én önéletrajzomat is a magyar elnökség szóvivői állására, ma valószínűleg nem ülnénk itt, hanem brüsszeli eurokrataként olvasnám a magyarországi változások híreit. Ez a lépés azonban kétségtelenül megváltoztatta az életemet. A szóvivőség pedig olyan jól sikerült, hogy felajánlották, maradjak. Életem második legjobb állása volt: pörgős, érdekes, ráadásul kellően rebellis ország voltunk ahhoz, hogy kint is izgalmasak legyünk.