Erőltetettmenet
Az euró bevezetéséhez a pénzügyi kormányzat és a jegybank között olyan fegyelmezett, egymás szándékait értő, támogató együttműködésére van szükség, amire eddig még nem volt példa. A többi teendő sem rutingyakorlat, és a gazdaságpolitikai eszköztár nem éppen eurókonform.
Út, mutatás
Kísértamúlt,hahagyjuk
Cserére várva
„Magyarország euróövezeti csatlakozásának tartós haszna az MNB becslése szerint évente a GDP 0,3–1 százalékával haladja meg a tartós költségeket, azaz a monetáris unióba való belépés minden egyes évvel való halasztása ekkora veszteséget jelent az országnak.” Ezt állapította meg a jegybank 2001 novemberében, Járai Zsigmond elnöksége idején készült elemzése, amely az előnyök közül a legfontosabbnak a reálkamatok csökkenését, a valuták átváltásából, a tranzakciókból eredő költségek mérséklődését, valamint a gazdasági növekedésnek az élénkülő külkereskedelmi forgalomból adódó gyorsulását tartotta. A veszteség rovatban a saját pénz kibocsátásából származó nyereség kiesését, illetve az önálló monetáris politikáról való lemondást sorolta. Utóbbihoz hozzáfűzte, nem is olyan nagy kár érte, hiszen a külső sokkokat az euróövezeten belül könnyebb átvészelni, mint sérülékeny saját valutával.
Az euró bevezetésének céldátumát 2003. július 16-án a Medgyessy-kormány 2008. január 1-jére tűzte ki. Ezt az MNB monetáris tanácsa üdvözölte, egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a magyar gazdaság még nem teljesíti a feltételeket, pedig a céldátumból következően Magyarországnak „leghamarabb 2004 közepén, az EU-csatlakozás után, legkésőbb pedig 2005 közepén be kell lépnie az ERM II. árfolyamrendszerbe”. A kormány nagy nekibuzdulásából azonban semmi sem lett. Évekig nem sikerült stabilizálnia a 2002-es esztendő rekordméretű költségvetési hiányát, amelyet még az első Orbán-kormánnyal együtt hozott össze. A túlzott állami költekezés ellensúlyozására az MNB szigorú monetáris politikát folytatott, az infláció mértékét folyamatosan 4-5 százalékponttal meghaladó alapkamatot tartott fenn. Mivel elnöki beiktatása után Járai Zsigmond teljesen szabaddá tette a forint árfolyamát – ezt bejelentő sajtótájékoztatóján meglebegtette, hogy mostantól a magyar boltokban is lehet euróval fizetni –, a bankok a forinténál alacsonyabb kamatozású devizákban kínáltak hosszú távú lakáshiteleket.
Medgyessy utódjaként Gyurcsány Ferenc a 2006-os választások előtt tovább lazított a költségvetésen, majd a kormányalakítás után azonnal radikális megszorításokba kezdett. A hitelességet azonban nem sikerült helyreállítania, 2008 októberében pedig a magyar piacra is betört a globális pénzügyi válság. Ekkor Gyurcsány váratlanul – és minden alap nélkül – felvetette, hogy csatlakozni kellene az ERM II. árfolyamrendszerhez. A magas reálkamat már nem volt elég a forint árfolyamának védelméhez, ezért a Simor András vezette MNB monetáris tanácsa az alapkamatot októberben 3 százalékponttal, 11,5 százalékra emelte. Ez átmenetileg csillapította a spekulációs rohamot. A forint akkor kezdődött, Matolcsy György jegybanki elnöksége éveiben folytatódott leértékelődése végül maga alá temette a devizában eladósodott háztartásokat. A gazdaság 2009-ben több mint 6 százalékkal zsugorodott. Összességében az elmúlt negyedszázad alatt a magyar gazdaság leszakadt regionális riválisaitól, lelassult a felzárkózása Európa élvonalához, az euróövezeti csatlakozás pedig bő másfél évtizedre lekerült a napirendről. Járaiék sejtése is igazolódott: az önálló monetáris politikának több kára volt, mint haszna, nem adott védelmet a külső sokkok ellen.