Rabramegyajáték
Az Orbán-kormány korrupciós módszerei nem voltak túl bonyolultak: a közpénzek elsíbolásának mechanizmusa néhány kaptafára készült, így ha egy-egy ügytípusban az NVVH akár csak egyetlen esetet is feltár, a „mintadarab” alapján az ügyészség akár sorozatban indíthatna büntetőeljárásokat.
Hankó,SesztákésMatolcsynehéznapjai
Takargatnivalók
Miközben a Tisza-frakció kedd reggel elgáncsolta az államfő legfőbbügyész-jelöltjét, az ügyészség magasabb fokozatba kapcsolt: bejelentette, hogy kikéri Magyar Péter miniszterelnök, továbbá az Orbán-kormány két volt minisztere, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogát. Noha az ügyészség sajátos árukapcsolást és furcsán összehangolt időzítést választott, valójában csak Hankónak és Sesztáknak lehet oka komolyabb aggodalomra. Magyar mandátumát amiatt kérik ki, mert két éve összeszólalkozott egy őt provokáló, telefonjával videózó személlyel, akinek a kezéből, türelmét vesztve, kikapta a készüléket, majd elhajította. Ezt egy lapon említeni azzal, amikor valaki közpénzmilliárdokkal lép le, Magyar szerint jól mutatja a Polt-féle ügyészség messzire nyúló árnyékát. A kormányfő, aki ma is így tenne, maga kérte mentelmi joga felfüggesztését.
Nehezebb helyzetben találhatja magát az Orbán-kormány egykori, a kultúráért és innovációért felelős minisztere. Az ügyészség szerint ugyanis megalapozottan feltehető, hogy jogszabályellenesen használták fel az általa elnökölt Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pénzeit. Az adóhivatalnál május óta tartó eljárásban Hankó több egykori kollégáját őrizetbe vették, majd letartóztatták. A gyanúsítottak között van Bús Balázs, az NKA volt alelnöke, Ughy Attila egykori fideszes képviselő, és a miniszter egykori kabinetfőnöke is. Az ügyészség szerint az NKA-forrásokat „az országgyűlési választások kampányköltségeinek a fedezésére, illetőleg a kérelmezők személyes céljaira fordították”. A vádhatóság úgy látja, Hankóék az NKA vagyonának „politikai szempontú, választókerületi lefedettség szerinti elosztása érdekében kettős eljárásrendet alakítottak ki és működtettek, melyben a formális és tényleges döntéshozatal elvált egymástól”. Az ügyészség szerint 2025 szeptembere és 2026. március vége között 1079 esetben használtak fel NKA-pénzt törvénytelenül, ezzel 17,3 milliárdos vagyoni hátrányt okoztak.
A volt fejlesztési miniszter, jelenlegi KDNP-s képviselő Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését a Volánbusz-ügyben kérte az ügyészség, mivel tárcavezetőként ő felügyelte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t, amely a közlekedési vállalat tulajdonosi jogait gyakorolta. A hatóság szerint megalapozottan feltehető, hogy Seszták – az ebben az ügyben már letartóztatott Jellinek Dániellel és a volt MNV-vezérrel, Szivek Norberttel együtt – több mint „11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át a Volánbusszal szerződésben álló cégek képviselőjétől 2015 és 2018 között”. A vádhatóság Jellinekre utalva azt írja, „egy építőipari beruházásokkal foglalkozó cégcsoport képviselője – a reménybeli állami megrendelések fejében – felajánlotta, hogy minden beruházás után az egyes szerződésekben meghatározott vállalkozói díj 10 százalékát – közvetítő közreműködésével – visszajuttatja Seszták Miklós miniszternek”. Az ügyészség szerint a cégcsoport 2015–2018 között több kiemelt állami beruházást nyert el, amellyel összefüggésben több mint 1 milliárd forint jogtalan előnyt juttatott a volt fejlesztési miniszternek. Az ügyészség úgy látja, hogy Sesztákkal szemben 13 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének megállapítása látszik megalapozottnak. A volt miniszter, akárcsak Hankó Balázs, alaptalannak tartja az ügyészség állításait.
Seszták és Hankó mellett Matolcsy Györgynek is feszült napjai lehetnek. A HVG információját megerősítve a Nemzeti Nyomozó Iroda közölte, hét embert, köztük az MNB volt elnökét hallgatták ki gyanúsítottként abban az ügyben, amely a jegybank új vezetésének feljelentésére indult. Ennek előzménye az volt, hogy Simor András korábbi jegybankelnök azt nyilatkozta, az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák őt el a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Az ORFK szerint hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, majd mindegyikük házában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek a mobil eszközeikről. Vagyis ez még mindig nem az MNB-alapítványokon keresztül kifolyt pénzek utáni nyomozás fontos állomása. ¬
Mineknevezzelek:NERvagymaffia?
Tízből hét magyar választó úgy gondolja, hogy a korrupció felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett volt a NER idején, és többségben vannak, akik Orbán Viktor strómanját látják egyes kiemelkedően sikeres „vállalkozókban” – derül ki a Medián felméréséből.
A választókorú lakosság háromnegyede szerint az Orbán-kormányra legalább nagymértékben jellemzőek voltak a pénzügyi visszaélések: 60 százalék nagyon nagy, további 15 százalék nagymértékű visszaélésekről beszél. A vélemények elsősorban életkor, iskolai végzettség és pártpreferencia szerint különböznek: a 30 év alattiak 82 százaléka tartja nagyon nagy mértékűnek a visszaéléseket, a 65 év felettiek körében ez az arány 46 százalék. A magasabb végzettségűek jóval kritikusabbak, mint a legfeljebb általános iskolát végzettek. A politikai megosztottság rendkívül erős: a Tisza Párt szavazóinak 89 százaléka, a Fidesz–KDNP támogatóinak viszont csak 1 százaléka választotta a „nagyon nagy mértékben” válaszlehetőséget.
A lakosság 56 százaléka nagyon valószínűnek, további 29 százaléka pedig elképzelhetőnek tartja, hogy egyes kiemelkedően sikeres vállalkozók Orbán Viktor strómanjai voltak. A feltételezést tehát összességében a válaszadók 85 százaléka nem tartja kizártnak; még a fideszesek 5 százaléka is nagyon valószínűnek tartja.
Arra a kérdésre, hogy „Melyik kifejezés írja le a legjobban Orbán Viktor rendszerét?”, a felkínált hét lehetőség közül a legtöbben a „maffiaállam” kifejezésre voksoltak: a válaszadók 37 százaléka (a tiszások 55 százaléka) ezt tette az első helyre. A polgári demokráciát 15, az önkényuralmat 14, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét 13 százalék nevezte meg az első helyen. Második választásként az önkényuralom szerepel az első helyen (19 százalék), amelyet a diktatúra (17 százalék) és a maffiaállam 16 (százalék) követ. Ami az első és második említést együtt vizsgálva egyben azt is jelenti, hogy 2023 óta jelentősen megerősödött a „maffiaállam” rendszerértelmezés: aránya 34-ről 53 százalékra, vagyis közel 19 százalékponttal emelkedett. Az önkényuralom említése lényegében változatlan maradt, s minthogy eközben a diktatúra és a polgári demokrácia aránya valamelyest még csökkent is, a változás azt jelzi, hogy a választókban elsősorban a korrupcióval és a gazdasági hatalom összefonódásával kapcsolatos rendszerkép erősödött meg. ¬