Magyarázatmindenre

Még az első Orbán-kormány idején, 2001-ben történt, hogy az egyszerű közhivatalnokok számára is elrendelték az eskü megújítását. Ezzel nem is lett volna baj. A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor az írásos megerősítésre váró esküokmányokat több állami intézménynél (Igazságügyi Minisztérium, Pénzügyminisztérium) „istenes” és „nem istenes” változatban tették a dolgozók elé. Miután ezt az érintettek közül sokan egyfajta világnézeti átvilágításként, de legalábbis a kabinet iránti lojalitás tesztjeként értelmezték, az MSZP-s Kósáné Kovács Magda és Vastagh Pál az állampolgári jogok biztosához fordult. Ám az új ombudsman, Lenkovics Barnabás nem talált kivetnivalót a dologban, mondván: az esküformula voltaképp a nemzeti örökség része.

Még nyolc évet kellett várni arra, hogy az Alkotmánybíróság is foglalkozzon az üggyel, és megállapítsa: az eredetileg szakrális cselekedetnek számító eskü a magyar nyelvben szekularizált kifejezéssé vált, ezért a használatában nincs semmi kivetnivaló. A vallási áthallású, illetve sokak által ateistának tekintett „nem istenes” esküszöveg írásos dokumentálását azonban a testület kategorikusan megtiltotta. A lavinát elindító Kósáné Kovács Magda azt azért fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a fordulatokban rendkívül gazdag magyar nyelv kétségtelenül lehetőséget ad arra, hogy Isten nevét olyankor is használják, amikor annak semmi köze nincs a valláshoz, ám „amikor egy köztisztviselő a fogadalmához tanúként hívja az Istent, akkor azt nyilvánvalóan nem a profanizálás szándékával teszi”.