Nagy Imre: Viharos emberöltő – Jánosi Katalin: Elejétől a végéig
„Berezovkán külön tiszti tábor is volt, több ezer tiszttel, köztük sok magyarral. A viszony köztünk már korábban mind ellenségesebbé vált, ahogyan a politikai élet közöttünk mindinkább a forradalmi eszmék hatása alá került. Az ellentéteket már a” … és itt, a mondat közepén, az orosz fogságról szóló részben szakad félbe Nagy Imrének a snagovi házi őrizetben megkezdett, részletes önéletírása. Valószínűleg éppen ezen dolgozott, amikor 1957. április 14-én letartóztatták, hogy Magyarországra hurcolják, ahol per, majd halálos ítélet várt rá. Az írás különös módon a fogoly miniszterelnök körül Romániában hemzsegő titkosszolgálati embereknek köszönhetően maradt fenn, akik a szemétkosárból is kiszedték az elrontott, összegyűrt kéziratlapokat. A Viharos emberöltő című önéletírás datálása: 1896–195..?. A születés éve és a feltételezett halálé. Vagyis Nagy Imre már Snagovban sejtette, hogy nem fogja megérni az 1960-as éveket.
Az 1957-ben félbemaradt mondatot unokája, Jánosi Katalin (róla készült e heti Portrénk) folytatja több mint négyszáz oldalon át, családi legendárium alapján, saját előásott kisgyerekkori emlékeiből – hétéves volt, amikor nagyapját kivégezték –, korabeli dokumentumokból, kortársak feljegyzéseiből, periratokból, levelekből merítve. Az ötévnyi hadifogoly-időszakról nem sok az információja, csak kutatott utána, de cáfolni tudja azt az 1990-ben elterjesztett vádat, miszerint nagyapjának köze lett volna II. Miklós cár és családja brutális meggyilkolásához. Majdnem háromezer kilométerre, Szibériában volt az esemény idején. Ugyanígy ellentmond a rágalomnak, hogy Nagy Imre ügynök lett volna, amikor 1930-tól 1944 novemberéig a Horthy-rendszer üldöztetései elől moszkvai emigrációba vonult, és ott élte meg a veszedelmes sztálini tisztogatásokat. Látjuk a honvágy miatt súlyos pszichoszomatikus tüneteket mutató, szociáldemokrata családból származó, oroszul soha meg nem tanuló felesége, Maca szenvedéseit, a Szovjetunióban cseperedő lánya, Erzsébet érzéseit, amikor a hazatérés miatt ott kell hagynia a barátait. S folytatódik Nagy Imre hullámvasút jellegű pályafutása, a körötte zajló, sokszor vészjósló társadalmi változások sora a nagyapjáért rajongó és vele csak olykor vitázó unoka szemszögéből a magánéletbeli politikai egyezéseket és ellentéteket, vallási különbözőségeket is feltáró visszaemlékezésben.
A családi fotókat közlő magántörténelem megmutatja a kormányfő 1955-ös helyzetértékelését: „a hatalom, a párt elfajult, mostanra csak a kisebbség diktatúrája”, és azt is, hogy a tisztségről addigra lemondásra kényszerített miniszterelnök hatvanadik születésnapján mintegy hetven közéleti személyiség, művész és tudós fogadta el a család meghívását az ünneplésre, noha tudták, hogy szemből az ÁVH fényképezi a házba belépőket. A háttérből láttatott forradalmi események után eljutunk a döbbenetes megtorlásig, a halálsoron tanúsított érzelmi hullámzásig, majd az 1989-ben a szerző által személyesen megtapasztalt exhumálás döbbenetéig, az újratemetés ideig-óráig megnyugvást adó szertartásáig, amikor az unokának a Károli-bibliának a helyzethez igazított szavai kerengtek a fejében, nagyapjára vonatkoztatva: „Ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, hitét megtartotta. Végezetül eltétetett néki az Igazság koronája, amelyet megad néki az Úr, az igazi bíró ama napon.” ¬ Mátraházi Zsuzsa
Moa Herngren: Nehézsúlyú szépség
Ha valaki az éhezésre összpontosít, nehogy a konyha felé induljon el, mert a hűtőszekrény időzített bomba. Annie Ek boldog svéd állampolgár – lehetne. Van egy kicsi, de szép lakása, remek kilátással, csakhogy mit ér az otthon, amit legszívesebben el sem hagyna. Annie már – vagy még csak – 34 éves, még soha nem járt senkivel, ez olykor megesik. Viszont kétszáz kiló. Amikor néha-néha lemegy a sarki boltba, a nyüzsgés nem nyomja el a sértéseket. Miért zavarja visszataszító külsejével a vásárlókat? Nem hallott arról, hogy az embert a feneketlen gyomra öli meg? Szalonnaszag van, nem érzitek? A suttogásnál is elviselhetetlenebb a néma undor. Annie kétszáz kilogrammnyi csődtömeg, se társasága, se fiú-, se lánybarátja nincsen. A legközelebbi ismerőse a Megváltó képében érkező ételfutár, aki csönget, leteszi a három doboz pizzát az ajtó elé, majd eltűnik. Egy kétliteres kóla három óriáspizzával a végső bizonyosság arra, hogy innen nincs kiút. Így megy ez a születése óta. „Annie csak abban volt biztos, hogy már bilin ülve is kövérnek érezte magát. Talán ideje lenne meghalnia? De vajon elférne egy koporsóban, ha megölné magát? Túl kövér a halálhoz. Van ilyen?” – teszi fel a kérdést az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, ma a családi drámák mestereként elismert, és A válással, Az anyóssal és Az örökséggel Magyarországon is rendkívül népszerű Moa Herngren a Nehézsúlyú szépségben. „Szembejöttek a történet karakterei, és adott volt a fogyás mint az életemet, általában a nők életét végigkísérő téma” – mondta a lapunknak tavaly adott interjújában a regényíró, aki fontosnak tartotta a témát összekötni a tévés világgal, kiszabadulni abból a cinizmusból, álságosságból, amit akkor tapasztalt, amikor ott dolgozott. A világ szerencsére úgy van kitalálva, hogy bárki életében eljön a pillanat, pontosabban: a csupa nagybetűs PILLANAT. A legnézettebb svéd televízió stábja körülnéz az országban, és arra a következtetésre jut, hogy hibátlanul felmért célközönségét a szexnél csak a fogyás érdekli jobban – esetleg a kettő kombinációja. Az új műsorhoz kell a mindenható producer, az ő jobbkeze, aki nélkül semmi sem menne flottul, egy műsorvezető, aki a sztárműsorvezető helyett ugrik be, valamint néhány súlyos, egymással versenyt futó karakter. Annie eleinte nem akarja vállalni a szereplést, de aztán mégis rááll: egy darab képernyőérett darus dagi lényegében leszállítva – jelzi a mindenre képes asszisztens. Annie lesz A mérleg jegyében című műsor sztárja, az ország egy emberként drukkol a Mázsás Dívának, a Hájkirálynőnek, a Kövérek Kövérének, a Dagadékok Csimborasszójának, hogy sikerüljön a nagy kísérlet – lehet-e húshegyből Miss Svédország. A Nehézsúlyú szépség fitneszthriller, a súlyvesztéssel járó rémálom, egy hétköznapi kalóriatábla. Szatíra arról, hogy a világ a testet fogyóeszköznek tekinti. ¬ Tálas Andrea
Daniel Kehlmann: A mentor
Saját tapasztalatait fűzte Daniel Kehlmann gondolatébresztő szópárbajok füzérévé sikerről, hiúságról, hírnévről, tekintélyes személyekről, nemzedéki konfliktusokról, rivalizálásról a vicces, egyben könyörtelen és leleplező darabjában, A mentorban. De mindenekelőtt azzal az ideg- és lelkiállapottal szembesít, amikor a magánéleti kudarcokkal terhelt író találkozik a motiválatlanságából fakadó irigységgel, és annak mértéktelenségével. Kehlmann görbe tükröt tart a manapság menő és divatos mentorprogramoknak. Szép is az, amikor egy nagy tudású, felkészült művész, tudós, szakember a szárnyai alá veszi a kezdőt, majd a szakértelmét megpróbálja átadni neki. Nem vitás, hogy ez a gesztus filantróp érzést kelt a mentorban, a mentorált pedig örökös hálát érez pártfogója iránt. A kölcsönös tiszteletből olykor életre szóló barátság is szövődhet, de nem Kehlmann minap bemutatott darabjában. Martin Wegner drámaíró a Benjamin Rubin-díj átvételekor mondott beszédében nem kevés pátosszal emlékezik barátjára, mentorára, a nagyszerű Benjamin Rubinra. Wegnerből előtörnek az emlékek, amikor Rubin fiatal író volt, nemzedéke hangjaként ünnepelték, első regényének sikerét igyekezett anyagiakban is kamatoztatni. A Kurt Freytag Alapítvány mentorprogramját már csak a 10 ezer euró miatt sem utasíthatta vissza, pláne nem úgy, hogy a nagy Rubint kapta ki mentorának. Rubin az idő tájt letűnt korok írósztárja volt, egykötetes szerző, aki továbbra is a 24 évesen írt könyve hírnevében sütkérezett. A nyűgös, mogorva Rubint csak a pénz érdekli, a 10 ezer euró elég meggyőző honorárium ahhoz, hogy egy kopott villában végigolvassa, majd véleményezze a nála jóval fiatalabb, a lelkesedéstől és az izgalomtól vehemens Wegner kéziratát, aki előző darabjával befutott. Arra egyikük sem gondol, hogy a nagy találkozás kakasviadallá fajulhat. Rubin szemétre valónak minősíti Wegner darabját, akinek művészettörténész felesége, Gina csodálja az idős írót, flörtöl vele, és még párja tehetségében is elbizonytalanodik. Rubin olyannyira megalázza Wegnert, hogy vérig sértődik, összepakol, majd elutazik. A félbeszakadt, vagy inkább meg nem valósult mentorprogram igazi vesztese az alapítvány titkára, Erwin Wangenroth finom karakterábrázolásában élen jár Göttinger Pál, aki a hazai ősbemutató rendezője is egyben. A női báj iránt fogékony, egykor bohém, mára zsörtölődő Rubin szerepére telitalálat az elegáns, sármos Hirtling István. Érzékletesen hozza Józan László a túlfűtött, önmagában bizonytalan, feltörekvő Wegnert, míg Sipos Vera Ginaként intelligensen egyengeti a két férfi egója közötti viaskodást. Kehlmann bravúrja abban áll, hogy magára hagyja a közönséget a nagy kérdéssel: Rubin pusztán irigységből szedi ízekre a darabot, vagy Wegner írói kvalitása valóban nem érdemel figyelmet. ¬ Szentgyörgyi Rita