Joan as Police Woman – 20 Years of Real Life Tour
Joan Wasser, művésznevén Joan as Police Woman november 18-án lép fel a Magyar Zene Házában. A New York-i dalszerző-énekessel a versek erejéről és a névadó zsarusorozatról is beszélgettünk.
¬ Az Interview magazinban David Byrne-nel beszélgetett nemrég, egyebek mellett a New York-i biciklizés örömeiről. Bringázás közben írt dalt?
Egyet. A Damn Devotion albumomon lévő Valid Jagger így született. Igazi forróság volt aznap, úgy 38 fok. Egy barátomat látogattam meg, és miközben a háza felé bicikliztem, befészkelte magát a fejembe egy dallam. Nem hagyott nyugodni, úgyhogy amikor megérkeztem, nem szálltam le, hanem körözni kezdtem szép lassan a háztömb körül, jó fél órán át a tikkasztó hőségben. A dallamhoz közben szavak is társultak. Meditatív állapot volt, a bicajozás és a dalszerzés képes erre.
New Yorknak melyik részén történt mindez?
Bushwickban, Brooklynban.
¬ New Yorkban a metró a fő tömegközlekedési eszköz. A metrózás is kedvez a dalszerzésnek?
A metró nem annyira a dalszerzés, mint inkább az emberiség tanulmányozásának helyszíne. A New York-i életet a metrón lehet a maga rendkívül sokszínűségében megfigyelni. És ezek a metrós megfigyelések nemritkán szavakká alakulnak.
¬ Miközben olvastam a David Byrne-nel folytatott beszélgetést, úgy tűnt, hol ő az interjúvoló, hol meg ön. Nem került szóba az együttműködés lehetősége? Mégiscsak két zenész beszélgetett.
Régóta ismerjük egymást, és ebben ott az a bizonyosság is, hogy ha valóban terveznénk valami közöset, azt egyikünk se venné félvállról. De kell hogy legyen valami konkrét cél. Azt hiszem, írnom kéne egy dalt kettőnknek. Ki tudja, talán majd egyszer.
¬ Dolgozott Rufus Wainwrighttal, turnéztak együtt, van közös daluk is. De mit csinált Elton Johnnal? Erről kevesebbet lehet tudni.
Annyi történt csak, hogy ugyanazon a színpadon tartózkodtunk, de bele szokták írni az életrajzomba, mert Elton John akkora híresség. Én nem írnám bele. Felléptünk, zenéltünk, ennyi történt. Rufusszal egészen más a helyzet. Részt vettem a Want One és a Want Two albumok turnéján, sokfelé koncerteztünk. Közreműködtem az ő dalaiban, és ő is az enyéimben. A második albumomon szerepel egy szám, a To America, abban énekel is. Ezt kettőnknek írtam. Akkoriban vesztettük el mindketten az anyánkat. Erről szólt ez a dal.
¬ Jeff Buckley (az énekesnő egykori partnere – a szerk.) halála után jött létre a Black Beetle nevű formáció. A gyász hozta össze ezt a rövid életű zenekart?
Összeverődött néhány barát, hogy a közös zenélés hozzon valami gyógyulást. És működött a dolog, mert mindannyian életben vagyunk. A zene sokszor mentette már meg az életemet, lelkileg és mentálisan.
¬ Az idén megjelent Real Life Evolution című lemez a 2006-os debütáló albuma, a Real Life újragondolása. Hogy sikerült Iggy Popot megnyernie?
Három éve együtt turnéztam vele. Úgy alakult, hogy Iggy hangmérnöke a Save Me című számommal tesztelte az új koncerthelyszínek akusztikáját. Nem volt ebben semmi célzatosság, de arra jó volt, hogy amikor az új lemezt készítettem, adta magát, hogy a Save Me-t Iggy énekelje. Annyira informális volt az egész, amennyire csak lehetett: a turné új-zélandi részén, a hotelszobámban vettük fel Iggy énekét. Mindig velem van egy hordozható stúdiófelszerelés. Alapcucc, de a célnak megfelel.
¬ Gyakran előfordul, hogy stúdióvá alakítja a szállodai szobáját?
Amilyen gyakran csak lehet. Amikor jön az ihlet, cselekedni kell. Különben elillan. Ön ír dalokat?
¬ Sajnos nem.
És fikciót?
¬ Néha.
Biztos megesett már magával is, hogy felébredt az éjszaka közepén, mert támadt egy ötlete, amit azonnal le kellett írnia.
¬ Történt már hasonló.
Akkor tudja, hogy nincs annál rosszabb, mint amikor hagyod elillanni a nagy ötletet. Ez az igazi szenvedés. Sosem szabad későbbre hagyni.
¬ A Flushed Chest című számát azután írta, hogy elolvasta Martin Amis Időnyíl című regényét. Születtek hasonlóképpen más dalok is egy-egy könyv hatására?
Sok verset olvasok, azután kaptam rá, hogy elkezdtem dalszövegeket írni. Jártam írói workshopokon, a barátaim között is sok az író. A dalaimmal nem feltétlenül történeteket akarok elmondani, inkább képek, érzések kavarognak bennük. Ennyiben inkább versszerűek. Minél kevesebb szóval elmondani valamit, ez izgat igazán. Emlékszem, amikor gimiben Hemingwayt olvastuk, megdöbbentett, hogy egy író megengedheti magának, hogy ennyire kevéssel ilyen kifejező legyen.
¬ Most mi mindent olvas?
Hadd nézzek rá a könyveimre. Diane Ackerman: A Natural History of the Senses. Épp most fejeztem be Ian McEwan új regényét, Amit tudhatunk a címe (nemrég jelent meg magyarul – a szerk.). Remek volt. Van Borgesnek egy szörnyekről szóló könyve (Képzelt lények könyve), tegnap azt olvastam lefekvés előtt. Isteni volt. Legalább öt könyvet olvasok egyszerre.
¬ A művésznevét Angie Dickinson rendőrnős sorozata, a Police Woman ihlette. Miért pont erre a tévésorozatra esett a választása?
A hetvenes években nőttem fel, a zsarusorozatok fénykorában. A Police Woman a Charlie angyalai előfutára volt. Én meg épp szőke voltam, amikor zenekarnevet kerestem. Egy barátom rám nézett, a szőke, poliészter nadrágkosztümös nőre, és azt mondta: Joan, úgy festesz, mint Angie a Police Womanből. És a név megragadt. ¬ köves gábor
Elmondom neked… Fisch Sarolta holokauszttúlélő emlékei. Lejegyzi Eszenyi Irén
„Nem volt népi író, aki a magyar falusi életet Fisch Saroltánál pontosabban ábrázolná” – írja Spiró György a könyv előszavában. Az 1924-ben született Fisch Sarolta ugyanis nemcsak a vészkorszak borzalmait mesélte el, hanem a megelőző éveket is, a boldog gyerekkort, amit Berekböszörményben töltött. Édesanyja egyedül nevelte őt és testvéreit, mert az apja belehalt az első világháborúban szerzett sérüléseibe. Sarolta éles eszű, pontos visszaemlékező, aki a falusi élet mindennapjait, emberi viszonyait évtizedekkel később is precízen fel tudta idézni. Ahogyan az ezt követő borzalmakat is, életüket a nagyváradi gettóban, ahová először hurcolták őket. Majd a háromnapos vonatutat Auschwitzba, a családja nagy részének elvesztését, saját megmenekülését és a nyolc hónapos kényszermunkát egy gyárban, ahol a foglyok gránátokat, szárnyas bombákat voltak kénytelenek készíteni. Amikor közeledett a front, Lipcsébe vitték őket, majd 1945 áprilisában az amerikai csapatokhoz kerültek. Fisch Sarolta visszaemlékezése a Magvető Tények és Tanúk sorozatában jelent meg, akárcsak korábban egy másik fiatalon elhurcolt magyar nő, Galló Olga emlékiratai. Mindketten titokban készítettek feljegyzéseket, de Gallóéval ellentétben Fisch Sarolta jegyzetei elvesztek, így sosem adhatták ki őket. Az Elmondom neked… megszületése egyik lányának, Eszenyi Irénnek köszönhető. Őt kérte meg 90 éves korában, hogy jegyezze le az emlékeit. Lakóhelyén, Szolnokon beszélgettek 2014-ben két hónapon át. Eszenyi a délelőttönként készült magnófelvételeket délutánonként legépelte, így készültek a könyv alapjául szolgáló jegyzetek. „Fisch Sarolta betegen jött haza 1945-ben, huszonegy évesen: hosszú élete végéig nyelőcsőszűkületben szenvedett. Ezt kapta rabszolgamunkája díjaként a Kassel melletti Hessisch-Lichtenauban a Dynamit-Nobel lőszergyártól. Az elkészült könyv egy másfajta Nobel-díjat érdemelne” – írja az előszóban Spiró, amihez Eszenyi Irén hozzáteszi: édesanyja hosszú, teljes életet élt, 96 évesen halt meg 2020-ban, négy gyereke, tizennégy unokája, és tizennégy dédunokája született. Sírjába saját kérésére bekerült az a kődarab, amit az egykori barakkjuk helyéről hozott el Auschwitzból. ¬ Matalin Dóra
Ughy Szabina: Igazi arcunk
„Harmincon túl az arc elszabadul” – Székely Magda Az arc című versének idézete vezeti fel – Aldous Huxley Szép új világából és József Attila Thomas Mann üdvözléséből vett mottók mellett – Ughy Szabina új novelláskötetét. Nők elfeledett történetei, láthatatlan tragédiái követik egymást, van köztük fiatal családanya, negyvenes éveiben járó, egyedülálló nagynéni, hatvanas asszony, özvegy nagymama, testvér, egykori osztálytárs, megcsalt feleség, és olyanok is, akiket nem egyszerű viszonyrendszerbe helyezni. Sokfélék ugyan, de mindegyikben fontos szerepet játszik az identitás, a kapcsolattartás és a kapcsolódásra vágyás. Megjelennek időnként évtizedekre visszanyúló életutak, modern jelenségek, online ismerkedések, influencerek, az AI mint társ és mint modern kori varázslat. Az egyik történet a vidéki faluból felvonatozó palackgyűjtő család életét láttatja a legkisebb gyerek szemszögéből, egy másikban vérplazmaadással önmagát felemésztő család kilátástalan helyzete elevenedik meg. A kötet többrészes, Jelenés című novellája egy vidéki csoda kiábrándító valóságát mutatja be. Pusztakúton a néma Ágnesből szentet csinál a szerencsejáték-függő testvére, Makita és az opportunista helyi polgármester; sorozatos hazugságaikkal idővel másokat is magukkal sodornak. A tematikailag eltérő, külön alfejezetbe sorolt, Istenek karácsonya című zárónovellában pedig Zeusz és Afrodité menti meg az ünnepet Budapesten, miután elhatározzák, hogy azt ajándékozzák az embereknek, amire valóban szükségük van. A Szabó Imola Julianna tervezte borító tökéletesen kifejezi és remekül visszaadja a kötet hangulatát. Az Igazi arcunk ugyanis leginkább a magányosság arcait festi le, ami mindenkit utolérhet. A szerkesztő és irodalomterapeuta szerző többnyire hétköznapi élethelyzeteket ábrázol, amelyek akár a sajátunk, anyánké, a szomszédé vagy távoli rokoné is lehetnek. Bevallása szerint a tematika és a novella is közel áll hozzá, kivétel nélkül érzékenyen és empatikusan ábrázolja a szereplőit, miközben az elidegenedés, az öregedés, a gyengeségek és a nők társadalmi szerepének kérdését is feszegeti. ¬ Tárnoki Ágnes
Képernyő / Screen
Alig néhány évtized alatt a képernyő életünk meghatározó felületévé vált. Híreket olvasunk, dolgozunk és szórakozunk előtte; a világról szerzett tapasztalatainkat pedig egyre inkább az általa közvetített képek alakítják. A veszprémi kiállítás a magyar médiaművészet fontos alkotásain keresztül vizsgálja ennek szerepét, történetét – és a valósághoz fűződő viszonyunkat. A tárlat felidézi a képközvetítésnek a laterna magicától a mozin és a televízión, majd a digitális kijelzőkön át a lapos monitorokig húzódó ívét. Az 1970-es évektől napjainkig született alkotások a médium művészeti lehetőségeit és kulturális hatásait tárják fel. A tárlaton többek közt olyan alkotók munkái láthatók, mint Bódy Gábor, Maurer Dóra, Sugár János, Ősz Gábor, Waliczky Tamás vagy Halász Károly. Az utóbbi 1975-ös, Privát adás 2 című, a kiállítás plakátjául is választott ironikus munkája például a televíziózás korai korszakát idézi fel. A virtuális-digitális térben ma bárki készíthet és oszthat meg képeket, miközben az információk közt egyre nehezebb eligazodni. A képernyőn megjelenő valóságot a kiválasztott nézőpontok alakítják, az igaz és a hamis könnyen összemosódik – vagy elavult distinkcióvá válik. Erre a dilemmára irányította a figyelmet Peternák Miklós művészettörténész, a C3 Alapítvány igazgatója is, aki a megnyitón képernyőn keresztül, előre rögzített felvételen szólt a közönséghez. A Metropolitan Egyetem közreműködésével megvalósult tárlat a Francia Kulturális Minisztériumtól megkapta a Fotográfia Bicentenáriuma minősítést, így a Bicentenárium 2027. szeptember 30-áig tartó hivatalos programsorozatához is kapcsolódik. A kiállítás kurátora Szabó Dezső fotográfus. ¬ Nagy Mercédesz