Rendszerváltás mint életmentés
Tíz évvel ezelőtt egy bántalmazott nővel, Virággal (természetesen nem így hívják) álltunk egy vidéki kisváros szocreál téglaépülete előtt. Ez volt a családok átmeneti otthona, amelyhez az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat irányított, itt volt lehetőség kríziselhelyezésre. Virágot a partnere rendszeresen megverte és megerőszakolta. Folyton teherbe esett. A terhességek alatt, ahogy általában lenni szokott, az erőszak egyre durvább lett. Egy elhagyott erdei kunyhóban éltek, de rendszeresen jártak nappali melegedőbe, ahol a szociális munkás azt mondta a törött bordája miatt panaszkodó Virágnak: nem hív rendőrt, mert az a férfi is az ügyfele, aki a csontjait törte. A gyerekek állami gondozásba, nevelőszülőhöz kerültek, aki jó kapcsolatot tartott fenn a szülőkkel. A krízisotthon szociális munkása egy perc ismeretség után arról kezdte vallatni Virágot, hány gyereke van, hol élnek, szeretne-e a gyerekeivel élni, és esetleg gondolt-e arra, hogy fogamzásgátlót használjon. Virág diplomatikusan annyit felelt: „Ne haragudjon, nem szeretnék erről beszélni.” A rövid válasz mögött 40 év traumája gyűlt fel. Virág nem akart az elhanyagoló, bántalmazó szüleiről, partnereiről, az állami gondozásba került gyerekeiről beszélni. Segítséget akart – ha tényleg bántalmazott nők ellátására felkészült szakemberhez kerül, ezeket a bántalmazó kérdéseket biztosan nem kell elszenvednie.