szerző:
HVG

Visszalépett a jelöltségtől John Emese, aki az SZDSZ színeiben 419 szavazattal – a Fidesz, az MSZP és a Jobbik...

Visszalépett a jelöltségtől John Emese, aki az SZDSZ színeiben 419 szavazattal – a Fidesz, az MSZP és a Jobbik jelöltje mögött – negyedik lett a főváros IX. kerületében január 11-én megtartott időközi parlamenti választás első fordulójában (HVG, 2009. január 17.). Pártja cáfolja, hogy ezzel a két hete a szavazatok 58 százalékát elnyert fideszes jelölt, Bácskai János esélyét akarnák rontani. Az ő mandátumszerzésének a jelek szerint csak az alacsony részvétel lehet az akadálya, mivel a szocialista Bánsághi Tamás is csupán 23 százalékot szerzett. Az első fordulóban a választók 25,75 százaléka voksolt (50 százalék kellett volna az eredményességhez), most vasárnap 25 százalékos részvétel is elég lenne. A napokban fiúgyermeknek életet adó John visszalépését az SZDSZ-nél az őt ért fenyegetésekkel indokolták, és „valamelyik demokratikus párt” jelöltjének támogatására szólítottak fel. A Political Capital bejelentette, fellebbez, mert a választói névjegyzék elleni kifogásának a helyi választási bizottság nem adott helyt, pedig – a választókerület aránytalansága miatt – a ferencvárosiak szavazata több mint kétszer annyit ér, mint a legnagyobb választókerületekben élőké.

4,5 milliárdért vesz villanyautó-töltőket az állam

4,5 milliárdért vesz villanyautó-töltőket az állam

Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

A Fidesz 11. alkalommal is elgáncsolta a rezsicsökkentést

A Fidesz 11. alkalommal is elgáncsolta a rezsicsökkentést

Trump: A kurdok sem angyalok

Trump: A kurdok sem angyalok

A legtöbb kisvállalkozás nem is tudja, hogy akár évente válthatna energiaszolgáltatót

A legtöbb kisvállalkozás nem is tudja, hogy akár évente válthatna energiaszolgáltatót

Olasz rendszámú bérautókkal építik a BMW debreceni gyárát

Olasz rendszámú bérautókkal építik a BMW debreceni gyárát