Kalandjai hétköznapiak, ő maga praktikus földhözragadtsággal gondolkodik, problémái katonásan hivataliak, kivéve talán a Rákosi-érában a díszszemleszervezést. De azt is megoldja, könnyűséggel. Mindenről csak utólag látni, hogy milyen nehéz volt. De akkor már mindegy.
Bár, így füzérben, most is nehéz. Dermesztő - olvasva legalábbis -, amilyen könnyedén átvészeli a doni katasztrófát, a rezsimek váltakozását, seregeinek szétbomlásait, forradalmának bukását, és élete egyetlen nagy csatáját '56 őszén. Utóbb mindig találkozik volt ellenségeivel, volt barátaival, és volt fiával is. Úgy érzi: igaza volt. Majdnem mindig. Nemcsak utólag, közben is.
Gyanús? Utólag semmiképpen. Király Bélát úgy vezeti a kaposvári magyar kispolgár értékrendje, hogy mindig, mindenütt, mindenki mellett és mindenkivel szemben biztos iránytű neki, mundérban és civilben, hatalomban és börtönben, otthon és emigrációban, ne soroljuk. Ha nincs (nincs?) ige, annál inkább van főnév: a tulajdon neve. Lehet, hogy Király Béla jó katona és okos generális, minden bizonnyal, ezt én nem tudom eldönteni. De azt tudom (személyes tapasztalatból), hogy remek történész-tanár, és lefegyverzően megnyerő ember. (Ugyan, ki jobb katona annál, aki lefegyverez és megnyer?) De lehet, hogy ez sem számít.
Az számít, hogy Király Bélának sikerült az, ami csak nagyon-nagyon keveseknek. Bármi történt vele, ő játszotta a főszerepet a saját életében.
Most csak megírta a forgatókönyvet. (HVG, 431 oldal, 3800 forint)
Kapcsolódó oldal:
Amire nincs ige