A Baranya megyei Aranyosgadányban a szülők a kezükbe vették gyermekük sorsának irányítását, és nemrég a helyi általános iskola mind a kilenc diákját kiíratták a 65 éves helyi tanító néni "egytermes" képzési rendszeréből. A 363 lelkes település alsósainak többsége a második félévben a 2060 fős Pellérdre jár, ahol már olyan tudományok behatóbb tanulmányozásával is foglalkozhat majd felsősként, mint a mozgóképkultúra- és médiaismeret. Tavaly szeptembertől ugyanis minden általános iskolában és gimnáziumban kötelező ez a tantárgy. Az új feladat nem váltott ki osztatlan lelkesedést a tantestületekben, a szabály azonban szabály, így aztán a pellérdi nyolcadikosok magyartanára a médiaismeretet beépítette - vagy ahogy az iskolákban emlegetik: integrálta - a tanmenetbe, heti egy pluszórát szánva rá.
Nincs olyan, hogy integrált óra - fakadt ki a mozgókép-médiakultúra oktatásának egyik legfőbb harcosa, Hartai László, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) filmelmélet szakán többnyire éppen az "átszakosodó" tanárokat, vagyis főiskolai-egyetemi diplomával már rendelkező gyakorló pedagógusokat képzi. Szerinte a médiaismeret ma már olyan alapvető tudáshalmaz, amelynek nem heti egy órában, hanem alaptárgyként kellene jelen lennie a közoktatásban. A gyerekek olyan világban élik mindennapjaikat, amelyben a televízió, a filmek, a reklámok vagy éppen a videojátékok meghatározó módon befolyásolják véleményüket, választásaikat - magyarázta Hartai, aki a Magyar Mozgókép- és Médiaoktatási Egyesület elnökeként ugyanakkor hangsúlyozza: a feladat nem a szappanoperák, valóságshow-k vagy a vásárlásra buzdító reklámok elutasítása, hanem a média nyelvezetének, működési mechanizmusának a megismerése.
Ebben nyilvánvalóan kulcsszerepük van a tanároknak. Csakhogy a tantárgy bevezetésére kötelezett több mint 3500 iskolában jelenleg mindössze kétszáz szakdiplomás oktató dolgozik. A továbbképzés már évekkel ezelőtt megindult, ám még a diplomát nem adó - többnyire 120 órás - tanfolyamokon is csak hétszázan vettek részt, részint azért, mert azok akár 120 ezer forintba is kerülhetnek, s ennek csak 40-50 százalékát lehetett az Oktatási Minisztérium és a Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. pályázatán elnyerni (az még bizonytalan, hogy az idén mennyi jut erre a célra). A többi pénzt az iskolának kell kigazdálkodnia valahogyan, például az amúgy is szűkös továbbképzési normatívából. Az egyetemi változat még drágább, az ELTE bölcsészkarán például önköltséges alapon félévenként 75 ezer forintot kérnek két éven át. Távlati célként felmerült a nappali alapképzés ötlete is, de addig is egyre több felsőoktatási intézményben indul másoddiplomás oktatás, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán például hat féléves változatban is.
Más szempontból viszont jól jött az új tantárgy bevezetése. A dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatónője, Szieszlné Ancsák Jolán például elmondta: a magyar- és a rajzórák száma csökkent, így a médiaismerettel töltik ki a tanárok kötelező óraszámát, új pedagógusstátust úgysem kapnának az iskolát fenntartó önkormányzattól. Néhol nem a pénzhiány, mint inkább a hagyományos tantárgyakba vetett hit az, amely korlátok közé szorítja a médiaismereti oktatást. Az ELTE egyik gyakorlóiskolájának, a budapesti Apáczai-gimnáziumnak az igazgatóhelyettese, Garam Ágnes például azzal magyarázta az integrált képzést, hogy a tagozatos oktatás miatt nagyon kicsi a szabad órakeret, a diákok már így is túlterheltek. Sok helyen ugyanakkor az eszközök - például a nagy képernyős tévék, dvd-lejátszók - hiányára panaszkodnak. Sándorfi Herta, aki műhelyfoglalkozásként már 1991-ben elkezdte a médiaoktatást, azonban azt vallja: az eszközhiányra csak azok hivatkoznak, akik úgy gondolják, a gyerekeknek nem mozizniuk kell az iskolában, hanem az írás-olvasást megtanulni. Ő úgy látja, vesztésre van ítélve az a tanár, aki még mindig azt hiszi, hogy mondjuk az esti Mátrix után másnap reggel el tudja bűvölni a gyerekeket a János vitézzel.
A médiaismeret-oktatás módszertanának egyik kidolgozója, Kozák Zsuzsanna ugyanakkor hozzáteszi, hogy a politika könnyen beleszólhat a médiaoktatásba. A pályázatoknál, amikor az oktatási intézmények filmcsomagok megvásárlásához kérnek támogatást, néha érződik az iskola vagy a tanár tendenciózus válogatása, pedig a hangsúly éppen azon van, hogy a diákok szabadon választó, tudatos médiafogyasztóvá váljanak.