Bárki, aki termesztett már zöldséget vagy sütött süteményt, tudja: gyakran aránytalanul felértékeljük azokat a dolgokat, amelyeket mi magunk készítettünk. Ezeket hajlamosabbak vagyunk úgy elfogadni, ahogyan vannak – a hibáikkal együtt. Ritkán nyugszunk viszont bele saját tökéletlenségünkbe, nemhogy a szépséget meglátnánk bennük.

Pedig pszichológiai kutatások azt bizonyítják, vannak olyan helyzetek, amikor igenis célravezető feltárni negatív tulajdonságainkat mások előtt. Egy valamivel több mint ötven évvel ezelőtt végzett kísérlet nemcsak hogy bizonyította, helyes ez az elképzelés, hanem olyan aspektusokra is rávilágított, amelyek a mai bonyolult világunkban különösen érdekesek.

A vizsgálatban arra kértek embereket, hogy hallgassanak meg egy hangfelvételt, amelyen két játékos vetélkedett. Egyikük tíz kérdésből általában kilencre helyesen válaszolt. A másik nagyjából a helyes válaszok felét találta el. A felvételek meghallgatása után arról kérdezték a vizsgálati alanyokat, mennyire találták értelmesnek, illetve szimpatikusnak a játékosokat. Nem meglepő, hogy sokkal jobb értékeléseket kapott, aki brillírozott a kvízen.

A történet ott vált érdekessé, amikor néhány résztvevőnek azt mondták, hogy a jó válaszokat adó versenyző verseny közben magára öntött egy csésze kávét. Az ügyetlenkedés hallatán a kvíznyertes értékelése még magasabbra szökött. Ellenkező esetben, amikor úgy tudták, hogy a gyengébb játékos öntötte magára a kávét, drasztikusan lepontozták.

Míg egy kis hiba szerethetőbbé teszi a kimagasló teljesítményt nyújtókat, addig a gyengébben teljesítők megítélésére ugyanez negatív hatással van. A pszichológusok ezt nevezik hasraesés-effektusnak. Azt jelenti, hogy egy személy megítélése javul, miután beismer egy hibát, de csak akkor, ha hozzáértő emberről van szó.

Senki sem tökéletes

A gyengeségeink erősíthetnek is bennünket. Ha beismerjük kisebb hiányosságainkat, pozitív hatást érhetünk el. Persze ez a szóban forgó hiba természetétől is függ. Magunkra önteni a kávét gyakori és jelentéktelen baklövés, de elmesélni egy állásinterjún, hogy a volt főnökünket öntöttük le kávéval, vagy rosszabb esetben a céges szervert, nem túl okos dolog.

Legyünk készek beismerni kisebb hiányosságainkat, ha szeretnénk elnyerni mások jóindulatát. Ezzel azt üzenjük, hogy másokhoz hasonlóan mi is követünk el hibákat. Ha egy kapcsolat elején nyíltan beszélünk gyengeségeinkről, hitelesebb, őszintébb, becsületesebb és megbízhatóbb színben tűnünk fel. A másik fél pedig megértőbb és nyitottabb lesz a mondanivalónkra.

Állásinterjúk esetében az a legcélravezetőbb, ha beismerünk egy valódi, ám jelentéktelen hibát, amely még nem érinti hátrányosan a megítélésünket, és könnyen kijavítható. Jó taktika lehet, ha mi magunk említünk egy területet, amelyben fejlődni szeretnénk, megelőzve a rettegett kérdést: „Beszéljen a gyengeségeiről!”.

A fenti cikk az Igen! című könyv szerkesztett részlete. Hogyan állíthatjuk kollégáinkat ötletünk mellé? Hogyan legyünk meggyőzőek egy állásinterjún? Hogyan vegyük rá gyerekeinket a házi megírására? Noah Goldstein, Steve Martin és Robert Cialdini, a meggyőzés tudományának világszerte elismert szakértői az Igen!-ben 21, bizonyítottan hatékony meggyőzési stratégiát vázolnak fel. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.