2014 különleges év volt a Forma–1 világában: még soha nem vezettek be ennyi és ilyen jelentős változást a száguldó cirkusz története során. Azon kívül, hogy a versenyautók külseje megváltozott, egy sor technikai módosítást is végrehajtottak, ami alapjaiban alakította át az autóvezetés addigi gyakorlatát. Akadt versenyző, aki úgy fogalmazott, hogy egyenesen újra meg kell tanulniuk vezetni autóikat.
A folyamat, ahogy a különböző technikai vívmányok bekerülnek a sport világába, még nagyon az elején tart. Nem az a kérdés, hogy lesz-e változás, inkább csak az, hogy mikor és milyen léptékekben. Bajnokok jönnek, bajnokok mennek, az alkalmazkodás a változáshoz rendkívül fontos az összes sportágban. A változás a természet egyik fő jellemzője. Az evolúciós elmélet alapján nem a legerősebb és nem is a legokosabb marad életben, hanem az az egyed, az a faj, amely a leghatékonyabban képes alkalmazkodni környezetéhez.
Az a sportoló, aki úgy gondolja, hogy van valamilyen szintű tehetsége, és pusztán erre alapozva, mindenféle változtatás nélkül elérheti céljait, nagy valószínűséggel téved. A sportolói karrier során is jelentős változtatásokat kell megtennünk. Ha nem a külső világ változik meg körülöttünk, akkor a belső motivációnk módosul, az irányváltást belső kényszer indítja el.
Gondoljuk csak el: sok sportoló több sportágban is kipróbálja magát! A 2018-as téli olimpián egy világ ámult azon, ahogy a cseh Ester Ledecká a szuperóriás-műlesiklásban és a hódeszkás párhuzamos óriás-műlesiklásban is aranyérmet szerzett. Vannak, akik sérülés után térnek vissza, és egészen más, új helyzetben találják magukat. Ilyen volt Andre Agassi visszatérése a tenisz világába, amikor a 141. helyről tornázta vissza magát ismét az elitbe, és lett világelső. Ahogy Agassinak is rengeteg területen módosítania kellett az attitűdjén, edzéstervén, úgy ezt előbb-utóbb mindenkinek meg kell tennie.
Vannak kisebb változtatások, amelyek nem mérhetők az előző példához, hosszú távon mégis meghatározók. Ezek azok az apró, de fontos dolgok, amelyek elérésekor nincs célszalag-átszakítás, nem tapsol rokon, barát – sokszor csak mi vagyunk jelen, nekünk kell megértenünk, hogy eredményességünket tekintve ez vagy az a kis mozdulatváltoztatás mit is jelent. Sőt mivel ilyenkor még „csak” a munkát, az erőfeszítést látjuk, érezzük, egyedül a hitünk az alap, amelyre építhetünk.
Senki nem tudja megjósolni, pontosan milyen lehetőség, teljesítmény rejlik bennünk. Eredendően rendelkezünk valamilyen tehetséggel, valamilyen fizikummal, amelyen csak bizonyos szintig tudunk változtatni (izomzaton például határozottan, de hogy milyen magasak lehetünk, és mekkora lesz a lábunk mérete, nem tőlünk függ). Arra viszont lehet és kell is figyelnünk, amin mi magunk változtathatunk! Viszonyulásunk, tenni akarásunk, nyitottságunk a külvilág kihívásaira: ezek azok a tényezők, amelyek elsősorban meghatározzák, milyen életet élünk.
A kulcs abban rejlik, hogy tudatosan részesei akarunk-e lenni, elfogadjuk-e a változást, belső mozgatórugóinkkal szinkronban alkalmazkodunk-e hozzá, vagy sodródunk a „majd lesz valahogy” világában. Napi szokásaink erősen befolyásolják többek között azt is, mennyire vagyunk nyitottak a változtatásra, újításra, módosításra. Hogyan hangzik például számunkra, ha valaki közli velünk:
„Változások várhatók”?
A legtöbben összerezzenünk ilyenkor, és bizonytalanság lesz úrrá rajtunk. Ez a reakció teljesen normális, hiszen azt jelenti, hogy el kell térnünk a megszokottól egy még ismeretlen irányba. Ha a mindennapokban hozzászoktatjuk magunkat, hogy lehet változtatni, és meg is tudjuk tenni a szükséges lépéseket, akkor a jövőben is nyitottak maradunk, és nem feltétlenül ijedünk meg az újtól. Ez a magatartás a jövő nemzedékeinek sikerességét is nagyban befolyásolja – gyorsan, folyamatosan alkalmazkodnak a változáshoz, vagy lemaradnak.
Önmagunkról kialakult képünk szintén erősen meghatározza, hogy mit viszünk vagy vihetünk véghez az életben. Ha azt gondoljuk, hogy egyes-egyedül a mindenkori vezetőnktől (tanártól, edzőtől, szülőtől, pártól) függünk, mi pedig kevesek vagyunk bármilyen nagyszabású cél eléréséhez, akkor nehezen alakulhat ki a meggyőződésünk, hogy lehetőségeink tárháza végtelen, és elsősorban saját tetteink a meghatározók.
Ha lépésről lépésre mindenbe beletesszük a munkát az aktuális célunk elérése felé vezető úton, ha tanulunk a tapasztalatainkból, akkor mindig lesz mire építenünk a következő szakaszon is. Tanulhatunk emellett mások tapasztalataiból is. Figyeljük alaposan a példaképeinket! Olvassunk utána, hogyan küzdöttek meg olyan kihívásokkal, amilyenekkel mi magunk is harcolunk, vagy mi segítette őket céljuk elérésében.
A Forma–1-es versenyzőknek is folyamatosan változó körülményhez kell alkalmazkodniuk: az előírásokat szüntelenül módosítják, de az ő visszajelzéseik nyomán az autókon is állandóan változtatnak – ez egy oda-vissza ható kapcsolat. De képzeljünk el egy hétköznapi autóvezetőt, aki csak a visszapillantó tükröt figyeli: biztosan ütközni fog, és nem sokat halad előre. Jobb, ha előrenézünk, és hátra csak néha pillantunk: építsünk a tapasztalatainkra, de keressük mindig az új lehetőségeket!
A fenti cikk Kenyeres András Győztes gondolkodás című könyvének szerkesztett részlete.
Mitől lesz egy sportoló eredményes? Hogyan érhetjük el a maximumot anélkül, hogy kiégnénk? Mit tanulhatunk a sikeres sportolóktól a civil életben? Könyvében Kenyeres András coach, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere nyújt segítséget annak, aki ki akarja hozni magából a maximumot mind fizikailag, mind szellemileg. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
