Korai éveiben Lisa édesanyjával, Chrisann Brennannel lakott: ekkor apja egyfajta mitikus figura volt számára, akivel csak nagyon ritkán találkozott.

Később, amikor Steve érdeklődni kezdett iránta, megnyílt előtte egy villák, nyaralások és magániskolák fémjelezte, új világ. Apja figyelme boldogsággal töltötte el, de hamar megismerte Jobs rideg, kritikus oldalát is.

Középiskolás korában megromlott a kapcsolata az anyjával, ezért úgy döntött, az apjához költözik. Azt remélte, Jobs ettől végre olyan apja lesz, amilyet mindig is szeretett volna.

A Kisvakarcs Lisa Brennan-Jobs gyerekkorának és fiatalságának története. Izgalmas korrajz az 1970–80-as évek Kaliforniájáról, és őszinte vallomás egy meglehetősen bonyolult apa-lánya kapcsolatról. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy részletet.

"Huszonhét évesen, amikor már nem a banknál, hanem egy londoni grafikai tervezőirodánál dolgoztam, apám meghívott a jachtjára, egy földközi-tengeri hajókázásra, ahol ott lesz mindenki, ő, Laurene, a testvéreim és a bébiszitter is. Eredetileg csak egy hétvégére hívott, de aztán megkért, hogy maradjak még pár napig. Amikor ez a pár nap is eltelt, megint kérte, hogy hosszabbítsam meg a szabadságomat, míg végül maradtam, amíg csak tudtam, így több mint két hetet töltöttem velük.

Dél-Franciaországhoz érve apám közölte, hogy Alpes-Maritimes megye partjainál kikötünk, hogy együtt ebédeljünk az egyik barátjával. Azt nem árulta el, ki az a barát. Csónakkal mentünk a kikötőbe, ahol már várt ránk egy kisbusz, ami egy villához vitt minket, Èze-be. Kiderült, hogy a villa Bonóé.

A ház előtt várt ránk, farmerban, pólóban és ugyanabban a napszemüvegben, amelyben már oly sokszor láttam a lapokban meg a lemezborítókon. Egyszerű fickónak tűnt, kedves volt, és nyoma sem volt annak a kínos távolságtartásnak, ami általában a híres embereket körüllengi. Olyan lelkesen mutatta meg nekünk a házát, mintha maga sem hinné el, hogy az az övé.

Az ablakok a tengerre néztek, a szobák zsúfolásig voltak gyerekcuccokkal. Megtudtuk, hogy az egyik üres, világos, nyolcszögletű szobában még Ghandi is aludt egyszer. Egy hatalmas, tengerre néző, fedett teraszon ebédeltünk. Apám az asztalfőn helyet foglaló Bono mellett ült, én pár székkel arrébb. Pincérek szolgálták fel a fogásokat.

Bono az Apple kezdeti időszakáról faggatta apámat. Érezte-e a csapat, hogy itt valami nagy dolog van születőben, hogy megváltoztatják a világot? Apám azt mondta, hogy a Macintosh építése közben tényleg ezt érezték. Mire Bono elmondta, hogy ő meg a zenekara is ezt érezte, és hogy szerinte egészen hihetetlen, hogy két ennyire eltérő területen ugyanazt élheti át az ember.

Majd jött a kérdés:

– És a Lisa nevű számítógépet a lányodról nevezted el?

Pillanatnyi csend támadt. Én lélekben már készültem a szokásos válaszra. Apám habozott, hosszan bámulta a tányérját, majd megint Bono felé fordult.

– Igen, róla – bökte ki végül.

– Gondoltam – így Bono.

– Aha – tette még hozzá apám.

Figyeltem az arcát. Mi változott? Miért most vallotta be, oly sok év után? Hát persze, hogy rólam nevezte el, gondoltam akkor. A korábbi hazugsága most teljesen abszurdnak tűnt. A mellkasomat valami ismeretlen erő feszítette.

– Most először válaszolt erre igennel – vallottam be Bonónak. – Köszönöm, hogy megkérdezte. Úgy tűnik, a híres emberek csak más híres emberek társaságában árulják el a titkaikat."

A Kisvakarcs című könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.