Férfisztriptíz náci szimpatizánsok előtt

"Terry Jones is a legjobb formáját hozta Münchenben. A februári hidegben repültem oda vele, hogy előkészítsük a második show-nkat. Karnevál idején érkeztünk meg. A müncheniek a Nockherberg fesztivállal ünnepeltek, amelyen starkbiert főztek, egy olyannyira erős, különleges fekete sört, hogy tízkor el kellett zárniuk a csapokat, nehogy megöljék egymást.

A fesztivált 1891 óta rendezik meg egy hatalmas csarnokban, a Paulanerben, ahol mindenki hosszú asztalokhoz állított padokon ül. A csarnok akkora, hogy két német zenekar játszott benne, egy-egy mindkét végében. A főszínpadon zenélő bandát olyan karmester vezényelte, akinek fémkarom volt a keze helyén. Tíz márkáért bárki felléphetett a színpadra, hogy kölcsönvegye tőle a karmesteri pálcát, és vezényelje az oom-pah-pah bandát.

Megrökönyödéssel láttam, hogy a színpad közelében egy sarokban náci jeleket viselő idősebb férfiak ülnek egy asztalnál. Az este sörrel és virslivel folytatódott, majd pár óra elteltével megakadt a szemem a színpadra lépő Terry Joneson. Kivette a pálcát a karmester karmából, és a közönséghez fordult. Tudtam, mit jelent az a csillogás a szemében. Jaj, ne!

Vetkőzni kezdett: előre-hátra mozgatta testén a zakóját, akár egy sztriptíztáncos, majd kihívóan levette, megpörgette a feje fölött, és elhajította. Aztán levette a nyakkendőjét is, érzékien a lába közéhez dörzsölte, és behajította a közönség soraiba. Az emberek kíváncsisággal vegyes borzalommal figyeltek fel a magánszámára. Terry gombolni kezdte az ingét, miközben a zene ütemére mozgott és vonaglott, majd megfordult, és lassan levette magáról. Aztán visszapördült, és magasba emelt kézzel, tapsviharra várva fedte fel lecsupaszított mellkasát, kinyújtotta a nyelvét, és játszani kezdett a mellbimbóival.

Picsába, le fogja tolni a gatyáját, gondoltam. Ki fognak nyírni minket. Lassan, némi bátorítással kísérve levette az övét, majd elkezdte lehúzni a cipzárját. Kigombolta a nadrágot, és már tolta volna le magáról, amikor a bosszús karmester felviharzott a színpadra, elkapta a grabancát, és lerángatta onnan.

– Mennünk kell – mondtam vendéglátóinknak. – Hozzák a kocsit! Odarohantam a színpad mellé, és sikerült kiterelnem Terryt a csarnokból, el a náci asztaltól, ahonnan dühös tekinteteket meresztettek erre a szertelen angol fiúra. Valahogy sikerült sértetlenül meglógnunk. Ennél bátrabb és őrültebb húzást sosem láttam Terrytől."

A kenőpénzt a férfivécében találják

"A Bíborszín Örökös Biztosító eredetileg egy rövid, hatperces inzert lett volna Az élet értelme című filmünk végén, de ha TG forgatni akart, nem nagyon lehetett az útját állni: birtokba vett egy szomszédos stúdiót, és addig dolgozott, amíg el nem készült egy tizennyolc perces filmmel öreg könyvelőkről, akiket ellenséges felvásárlás fenyeget, és akik hadat üzennek a Városnak, majd a szelek szárnyán kalandokra indulnak. Fantasztikus volt, de persze túl hosszú, semhogy bárhová beilleszthettük volna, ezért végül úgy döntöttünk, hogy rövidfilmként vetítjük le Az élet értelme főcíme előtt.

Az 1983-as Cannes-i Filmfesztiválon meglepte és felvillanyozta a fáradt francia filmőrülteket, és biztos vagyok benne, hogy ennek zsenialitása vette rá a zsűrit, hogy nekünk ítéljék a nagydíjat. Igaz, Orson Welles is benne volt a zsűriben, és ő biztos imádta Mr. Creosotét.

A sajtótájékoztatónk kapcsán az a remek ötletünk támadt Cannes kigúnyolására, hogy csupasz mellbimbóval pózoljunk a fényképészeknek a tengerparton, ám ez a poén azonnal csődöt mondott, amikor elsétált a riporterek sora mögött egy félmeztelen sztárjelölt, és mind utánaeredtek.

Aztán Terry Jones azzal sokkolta a fesztivált, hogy bejelentette, tuti nyerni fogunk, mert megvesztegettük a zsűrit. Ezt a poénunkat a nagydíj nekünk ítélésével hatástalanították. A záró ceremónián a díjat átvevő Terry még emelte a tétet, amikor azt mondta, hogy a zsűri tagjai a férfivécé vízvezetéke mögé ragasztva találják a megvesztegetési pénzt. Terryt nem lehet nem szeretni."

Eric Idle Mindig nézd az élet napos oldalát című könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.