Oscar-díjjal mutatkozott be az Obama házaspár produkciós cége

Barack Obama elnöksége idején még csak ajánlotta a kedvenc könyveit, filmjeit és zenéit, de amióta elhagyta a Fehér Házat, feleségével együtt egyre jelentősebb szerepet tölt be az alkotások létrehozásában is. Produkciós cégük, a Higher Ground Production első filmjével, az American Factory-val Oscart nyert.

  • HVG Könyvek HVG Könyvek
Oscar-díjjal mutatkozott be az Obama házaspár produkciós cége

A főállású politikától visszavonult Obamáék, úgy tűnik, egyre fontosabb szereplői a kulturális színtérnek. Michelle Obama memoárja, az Így lettem (2018.) világszerte vezette az eladási listákat és mára több mint 11,5 millió példányban kelt el.

Az írás mellett Obamáék a közelmúltban sikeresen debütáltak a filmiparban is: a produkciós cégük által készített első film, az American Factory (magyar címe: Az amerikai gyáregység) Oscar-díjat nyert dokumentumfilm-kategóriában. A film – amelyet augusztusban mutattak be a Netflixen – igazi globalizációs kultúrsokk: a sztori középpontjában egy kínai milliárdos által újranyitott ohiói gyár amerikai és kínai munkásainak korántsem felhőtlen mindennapjai állnak.

Az  exelnök a Twitteren gratulált a film két rendezőjének, Julia Reichertnek és a félig magyar származású Steven Bognarnak.

Mrs. Obama 2019 végén Amerikában megjelent inspirációs könyve, az Így lettem – Önismereti napló a saját hangod megtalálásához is jól indult, és hamarosan magyarul is megvásárolható lesz.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.