Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Országosan és minden részpiaccal kalkulálva 13 százalékkal voltak túlárazva az első negyedévben a használt lakások, vagyis ennyivel kaptak kevesebbet a használt lakások eladói az eredetileg meghirdetett eladási árnál az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózatának adatai szerint.
Az OC közleménye szerint a használt téglalakások esetében Budapesten a 10 millió forintosak, Pest megyében a 16 millió forintba kerülők, míg Nyugat-Dunántúlon a 14 milliósak voltak a legkeresettebbek.
A tapasztalatok szerint az ügyleteket két árcsökkentés előzi meg. Az elsőt még az eladó teszi, hogy kelendőbb legyen a lakása, a második pedig a vevő érkezésekor, a végső áralkuban adódik. A használt családi házaknál 18,7 százalék volt az árengedmény, ebből 8 százalékot még a kínálati szakaszban engedett az eladó, 10,7 százalékot pedig a vevő alkudott le.
A paneles lakások eladói viszont csak 8,8 százalékos árengedményre kényszerültek, ebből 3,4 százalék volt az eladó árcsökkentése, 5,4 százalékot pedig a vevővel folytatott alku adott ki. A használt téglalakások az előbbi két lakás típus között helyezkedtek el, 12,6 százalékos árengedménnyel, amelyből 5,4 százalék volt az előzetes árejtés, 7,2 százalék pedig az alku eredménye.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.