Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megnyílt Kisújszálláson a Kumánia Szálloda és Gyógyfürdő. Nem csak kunok használhatják.
Néhány napja már vendégek is jöhetnek a teljesen felújított és kibővített kisújszállási gyógy-és hotelkomplexumba, a Kumániába. Az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz szükséges pénz közel felét, egymilliárd forintot uniós forrásból szerezték. A gyógy- és strandfürdő tavaly májusban kezdődött, gyógy- és wellness turisztikai célú fejlesztése több mint nettó 946 millió forintba került, ebből a támogatás több mint 461 millió forintot tett ki. Ebből egyebek közt elkészült egy 58 méter átmérőjű, kör alakú medencetér, így az eddig szezonális fürdő most már télen-nyáron használható.
A fürdő folytatásában épült háromcsillagos kategóriájú hotel több mint nettó 438 millió forintba került, ebből több mint 195 millió forint volt a támogatás. Harminc szobájában egyszerre hatvan vendéget tudnak fogadni, a mozgáskorlátozottakat akadálymentesített szobákkal várják. Mindkét fejlesztés kivitelezője a Kalotherm Zrt. volt. Az épületek közös jellemzője az is, hogy fa motívumokkal, díszítésekkel és az egész kialakítással a kun ősök építészetének állítanak emléket.
Az új főépületben a számos, orvosi beutalóval is elérhető fürdőgyógyászati szolgáltatatás mellett helyet kapott a fizioterápiás szakrendelés is - a betegek minden egy helyen vehetnek igénybe. Emellett wellness elemekkel, így finn és infra szaunával, gőzkabinnal fény- és aromaterápiával bővült a fürdő kínálata.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.