Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kétmilliárd forint értékű beruházás keretében négycsillagos gyógy- és wellness hotel, illetve barlangfürdő épül a Heves megyei Demjénben, a Gyógyvizek völgyében.
A fejlesztés megvalósítását 767 millió forinttal támogatja az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében. A fennmaradó összeg hitelből és önerőből származik. A beruházást várhatóan az idén augusztusban adják át.
A Demjén határában 690 méter mélyről tör fel az ország legújabban feltárt, 68 Celsius fokos gyógyvize, erre alapozva készült el közel tízhektáros területen a Demjéni Gyógyfürdő és Aquapark hét medencével 2007-ben. Az Észak-magyarországi Operatív Program támogatásával megvalósuló beruházás célja, a barlangfürdő és a 168 férőhelyes szálloda révén a látogatók tartózkodási idejének növelése.
A fejlesztés nyomán az üzleti terv szerint 2017-re a megduplázódhat a demjéni Termál Völgy látogatószáma. Ez azt jelenti, hogy öt év múlva már több mint 100 ezer vendégéjszakával számolnak a területen, egyben plusz 30 embernek ad majd munkát a fürdő és a szálloda. A 20 dolgozót foglalkoztató, belföldi jogi személyek által birtokolt társaság éves árbevétele az elmúlt évben meghaladta a 430 millió forintot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.