Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Istvánmező rehabilitációs programjához, különösen a Budapesti Olimpiai Központ kialakításához kapcsolódó városépítészeti koncepcióra kiírt tervpályázaton három ajánlatot díjazott, hét művet pedig megvásároltak, de nyertest nem választottak, vagyis nem volt első helyezett. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Népstadion környékének rekonstrukciós munkáit több ütemben, 2012-től 2020-ig valósítják meg a tervek szerint.
Az első ütemben a mai igényeknek megfelelő, korszerű labdarúgó stadion kialakítása a cél úgy, hogy az atlétikai versenyek megrendezhetősége a területen továbbra is biztosított legyen. Az ötletpályázat célja volt továbbá, hogy tegye lehetővé tervpályázat kiírását egy új modern labdarúgó stadion építéséhez.
Díjazott a Pomsár és Társai Építészeti Iroda 3,5 millió forint, a Mérték Építészeti Stúdió Kft. 2,7 millió, míg a SAGRA Építész Kft. 2,3 millió forintos pályadíjjal.
A kiíró a 23 pályázatból "kiemelt megvételben részesített" 4 tervet, és megvásárolt további 3-at.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.