Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Miután a Somogy Megyei Önkormányzat korábban többször eladásra hirdetett ingatlanvagyona is állami tulajdonba került, immár nem eladó a fonyódligeti gyermektábor csaknem öthektáros területrésze sem - számol be a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
Az eladósodott helyhatóság tavaly egy 3,3 milliárd forint értékű ingatlancsomagot hirdetett meg, ebben - a legutóbb nettó 757 millió forintért árult - fonyódligeti terület mellett többek közt egy a siófoki Aranyparton lévő, több mint 7 ezer négyzetméteres kollégium, két kastély és egy 27 ezer négyzetméteres, Kaposvár belvárosában lévő ingatlan szerepelt - mondta Soóky Krisztina, a Somogy Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője.
Mivel a helyhatóság egyetlen ingatlant sem tudott eladni, azok az év elején az önkormányzat adóssága fejében "az államra szálltak". Az ingatlanok további sorsáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt majd - közölte a kabinetvezető.
Már a többszörösére nőtt az állami üdülők száma - írja a Blikkre hivatkozva a Napi Gazdaság -, a korábbi 13 helyett jelenleg 58 ilyen ingatlan van az állam tulajdonában. Ezek között a puritán faházas nyaralótelepektől a luxusvilláig szinte minden megtalálható, fenntartásuk több százmillió forintba kerül évente. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek közül mit és mikor értékesítenek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.