Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Huszonnégy, kedvezményesen bérelhető lakást biztosít a főváros XI. kerületében dolgozó rendőröknek a helyi önkormányzat; az első tíz lakást csütörtökön adták át.
A lakásokat Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere szerint azért ajánlották fel, mert szeretnék, ha a kerületben dolgozó rendőrök egyben helyi lakosok is lennének. A felújított, napelemekkel is ellátott épület a Bornemissza utcában áll; az érdeklődő rendőrök a kerületi rendőrkapitánynál jelentkezhetnek - fűzte hozzá.
Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, aki egyben a XI. kerület KDNP-s országgyűlési képviselője, példaértékűnek nevezte az önkormányzat és a rendőrség együttműködését. Hozzátette: "meg kell becsülnünk a közrendért és a közbiztonságért szolgálatot teljesítő rendőreinket".
Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára kiemelte, kormányzati cél is az, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni; ennek egyik sarkalatos pontja a létszám emelése. Ennek megfelelően a tárca már megkereste az önkormányzatokat, hogy segítsék például önkormányzati lakások bérbeadásával a rendőrséget. Közölte, hogy nemrégiben Pintér Sándor belügyminiszter és Tarlós István főpolgármester megállapodást kötött, ennek köszönhetően Budapesten 120 lakást bérelhetnek kedvezményesen a rendőrök.
A helyszínen kiosztott tájékoztató szerint az átadott, 25-28 négyzetméteres lakások után a rezsivel együtt is kevesebb mint 30 ezer forintot kell fizetniük havonta az ott lakó rendőröknek. A kiutalásnál előnyt élveznek a fiatalok, a vidékről Budapestre költözők és a tiszthelyettesek. Egyetlen feltétel, hogy az igénylőnek nem lehet saját ingatlanja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.