Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Augusztusban csúcsra ért az egyetemisták albérletvadászata. Idén azonban többen összeállva a nagyobb lakásokat keresték.
A Porfolio.hu a Duna House adatai alapján megállapította, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén is a garzonlakásokat keresték a szeptemberben kezdő egyetemisták. Idén azonban meglepetés, hogy többen választották a közös albérletet, amely döntően a többszobás, 70 négyzetméternél nagyobb lakásokat érinti. Ezen lakások a teljes lakásállományban 43 százalékot tesznek ki. A szokásos 2,1 szobás átlag igény jelenleg majdnem még egy szobával több, 2,9.
A forgalom viszont nem nagyon volt hatással az árakra. Noha a Duna House-nál érdeklődők augusztusban a szokásos havi albérletmennyiség dupláját keresték, a kereslet hatására csökkentek a bérleti díjak. A keresett 70 és 110 négyzetméter közötti lakások átlagos bérleti díja 117 ezer forint volt az első félévben, augusztusban már csak 108 ezer forint.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Más törvényre is hasonló sors várhat.