Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bajban vannak az önkormányzatok, amikor dönteni kell egy-egy fejlesztésről, a megoldás egy kistérségi energetikusi rendszer felállítása lehet – vallják az ArchEnerg klaszter szakértői.
A döntési folyamat elhúzódása miat sok esetben hónapokat, sőt éveket is csúszik egy-egy önkormányzati energiaberuházás. Ez még a jobbik eset, hiszen gyakran előfordul, hogy a különféle ajánlatok közül a pártatlan szakmai kontrol hiányában olyan fejlesztésekbe vágnak bele a települések, amelyek megtérülése még egy esetleges pályázati támogatás mellett is kétséges. A helyzeten segíthetne egy kistérségi, járási energetikusi rendszer felállítása, amely nem csak az önkormányzatokat, de a megalapozott ajánlatokat benyújtó vállalkozásokat is védené a papíron jól kinéző, de a valóságban kétséges eredményeket produkáló fejlesztési tervekkel szemben. Ráadásul a helyi energiastratégiák kidolgozásával a rendszer a nemzeti energetikai célkitűzések elérését is támogathatná.
Szakemberek híján az önkormányzatok sok esetben nem tudnak választani a beérkező ajánlatok közül. „Az ArchEnerg tagvállalatai működésük során számos alkalommal kerülnek kapcsolatba különböző projektek kapcsán az önkormányzatokkal. Általános tapasztalat, hogy az önkormányzatok jó része, még a nagyobb 15-20 ezer fős települések sincsenek mindig felkészülve az energetikai döntések meghozatalára” – mondja Makra József, az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter elnöke.
A mostani költségvetési körülmények között érthető, ha minden település nem engedheti meg magának energetikai szakértő alkalmazását, de az elnök szerint, több település összefogásával egy-egy szakember alkalmazása megoldható lenne, a díjazást és a költségeket pedig idővel akár a fejlesztések költségmegtakarításaiból is fedezhetnék a kistérségek (2013. január 1-től járások) és az önkormányzatok. „A megvalósításra több éve kész javaslatok léteznek, amelyeket a különböző önkormányzati szövetségek is támogatnak. Ráadásul az egy-egy szakemberre épülő rendszer idővel egyfajta kistérségi energetikai tanácsadó hálózattá is kibővíthető lenne, amely nem csak az önkormányzatokat, de akár a lakosságot is támogathatná energiaügyeik hatékony szervezésében” – teszi hozzá.
„A szakemberek kidolgozhatnák a helyi energetikai fejlesztési terveket, stratégiákat, segíthetnének összehangolni az adott kistérség településeinek energetikai fejlesztéseit” – mutat rá Makra József.„Közeleg a 2020-as céldátum, amely mind a megújuló energiaforrások alkalmazása, mind az emissziómentes technológiák tekintetében mérföldkő. Sok a tennivaló, viszont a rendelkezésre álló idő fogy és a hátralévő 8 év eredményes kihasználásához minden segítség jól jön”.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.