Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nem nagyon történik semmi a vidéki raktárpiacon, csak a nagy cégek mutatnak némi érdeklődést, de csak a modern logisztikai központokban lévő ingatlanok érdeklik őket.
A nagyvállalkozások kedvelik és meg is fizetik az ipari parkok által nyújtott szolgáltatásokat, illetve az igényüknek és technológiájuknak megfelelő épületek kialakítását. Bérelni az ipari parkokban általában havi 6−8 euróért lehet négyzetméterenként, ez nőhet a területen lévő szolgáltatások díjával. Egy gyártóüzem-raktár-irodaegyüttes négyzetméterét havi 1100−1300 forintért, raktárakat pedig a régebbi, kiszuperált épületekben már havi 450 forintért kínálnak négyzetméterenként.
Debrecenben a teljes infrastruktúrával felszerelt ipari parki termelő és logisztikai központtól a kisvállalkozói telephelyeken keresztül a régi, elhanyagolt raktárépületekig válogathatnak a keresők – írja Napi Gazdaság. Itt egymillió eurótól kínálnak termelő és logisztikai bázis szolgáltatóházat 3 millió euróért, 5,5 millió euróért pedig nyomdaipari üzemet is. Debrecen más részén egy iroda- és raktárépület 800 ezer, a délkeleti ipari övezetben csarnok-iroda együttes 660 ezer euróért eladó. A leromlott állagú régi ipari területen"hagyott" üzemek, csarnokok, irodaházak eladásával hiába próbálkoznak a tulajdonosok.
Sopronban nincs érzékelhető kereslet a raktárak iránt, s a kínálat is visszafogott. Megvételre vár ugyan több, ipari tevékenységre és raktározásra alkalmas régi telephely, számuk azonban nem számottevő. Vevőre vár például egy 300 négyzetméteres telephely 30 millió forintért vagy 590 négyzetméteres 60 millióért.
Miskolcon a kész raktárak iránt nincs kereslet, pedig számos bérlőre váró van a piacon. A havi bérleti díjak négyzetméterenként 300−800 forint között szóródnak, rezsi nélkül. Ezen belül a modernebb, hőszigetelt létesítményekben lévő helyiségek tarifája 500−600, míg a régi ipari épületeké 300−400 forint havonta négyzetméterenként. A város ipari parkjaiban főleg zöldmezős, összközműves területeket kínálnak, ahol a cégek saját igényeik szerint felépíthetik üzemcsarnokukat és raktárbázisukat. E területek négyzetméterára 5000−10 000 forint között mozog, ám a magas ár miatt kicsi az érdeklődés.
Szegeden sok az iparterület, ahol szép számmal találhatók raktározási lehetőségek. Különösen bő a kínálat a külterületi, régi tüzép- és gyártelepeken, ahol a havi bérleti díj 300−500 forint/négyzetméterről indul. A jobb pozíciójú használt raktárhelyiségek havi bérleti díja a városban 700−800 forint/négyzetméter között mozog, míg a korszerű, új létesítményekben már elkérik a havi 800−1000 forintot is négyzetméterenként. Siófokon és Kaposváron a bérraktárak jellemzően a régi, megszűnt vállalatok telephelyein találhatók, a kereslet irántuk azonban igen csekély, az eladás pedig egyik városban sem jellemző. A fajlagos bérleti díjak Siófokon havi 600−1200 forint között változnak. Kaposváron a régi raktárutcában, amely az állami cégek legfőbb területe volt, jelentős az ipariingatlan-kínálat. A bérleti díjak alacsonyabbak, mint Siófokon: mindössze havi 300−600 forintra rúgnak. Sok az eladó iroda-csarnok-raktár épületegyüttes is. Az 1000−1500 négyzetméter alapterületű ipari komplexumok ára 150 millió forintról indul.
További részletek itt olvashatók.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.