„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Mintegy másfél milliárd forintból újul meg jövő májusra két alsóbb rendű út Győr-Moson-Sopron megyében - áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfői közleményében.
A tájékoztatás szerint a projekt keretében megújul a 8311 jelű, Nyúl települést Ménfőcsanakkal összekötő út 2,9 kilométeres és a 8408 jelű, Pápa-Szilsárkány összekötő út 3,2 kilométeres szakasza.
Előbbi úton egységesítik a most még szakaszonként változó útszélességet, valamint megerősítik a meglévő burkolatot. A buszmegállók átépítésével csökkenni fog a balesetveszély, a vízelvezető rendszer rekonstrukciójával pedig az út élettartama is növekszik.
A pápai úton a felújítás a Veszprém megyei határtól indul, külterületen zajlik, csak az utolsó 139 méter esik Szany belterületére. A beruházásra azért van szükség, mert az út állapota erősen leromlott, repedezett, a burkolat sok helyen megsüllyedt. A beruházás érinteni fogja a szanyi Rába ártéri hidat is, amely a projekt keretében teljesen megújul.
Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok 2009-2013-as akcióterveinek keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 104 milliárd forint, ebből a Nyugat-dunántúli régióban 7,16 milliárd forint megítélt forrás áll a projektgazda Magyar Közút rendelkezésére.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.