Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Átépíthetik a Gomba néven ismert hetvenéves körépületet a Móricz Zsigmond körtéren, a jövő nyárra elkészül a felszín rendezése is - írja a csütörtöki Magyar Hírlap.
A jellegzetes körépület jogerős építési engedélye már megvan, a kiviteli tervek készülnek, a képviselő-testület is rábólintott a beruházásra – tudta meg a lap Ihász Tibortól, a XI. kerületi önkormányzat Zsombolyai Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Kft. nevű cégének ügyvezetőjétől.
A szakember elmondta: nemrég a törvényi előírásoknak megfelelően meghívásos közbeszerzést írtak ki, amelyen a 2009-es tervpályázat fent említett két nyertese közösen vett részt, egyesítve terveiket. Ez alapján fog majd neki az önkormányzat a felújításnak, részben uniós támogatással, így az akkori pályázat eredménye nem vész kárba.
A mintegy 240 millió forintos felújítás után a Gomba három körcikkelyében igényes vendéglátóhely, információs pont és irodalmi, színházi esteknek és beszélgetéseknek helyet adó kulturális tér kap majd helyet. A munka várhatóan januárban indul meg, és 2013 nyarára fejeződhet be, összhangban a körtér burkolatainak megújulásával - ismerteti a lap.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.